Visszatér a Real Madrid a Puskás-Suzuki Kupára – itt van a résztvevők névsora

Eldőlt, hogy a 15. Puskás-Suzuki Kupa mezőnyét is nyolc együttes alkotja majd.

Az első, 2008-as torna alapító csapatai, avagy az ötszörös győztes Budapest Honvéd-MFA, a pandémia után újra csatasorba álló, korábban négyszer nyerni tudó spanyol Real Madrid, a három döntőig jutó görög Panathinaikosz és a rendező (egyben címvédő) Puskás Akadémia mellett az egyszeres kupagyőztes brazil Flamengo, a tavalyi finalista portugál Sporting és két újonc, az ukrán Dinamo Kijev és a dunaszerdahelyi DAC is elindul a versengésen – írja a pfla.hu.

A szokásokhoz híven 17 éven aluliaknak rendezett tornán 30 perces félidőket játszanak majd a csapatok.

A tornát június 2-6. között rendezi meg a felcsúti klub, a helyosztókra pünkösdhétfőn kerül sor. A bronzmérkőzést és a döntőt a közmédia idén is közvetíti majd. A pontos csoportbeosztást később jelentik be.