Visszatérhet korábbi csapatához a magyar válogatott játékosa – sajtóhír

Török lapértesülések szerint könnyen előfordulhat, hogy a magyar válogatott hátvéd fél évvel a klubváltása után máris visszatérhet előző csapatához…

(Photo by Helge Prang – GES Sportfoto/Getty Images)

Több török forrás közt a Sondakika is arról számolt be, hogy a Fenerbahce a januári átigazolási időszakban megpróbálhatja kölcsönvenni a csapat korábbi játékosa, Szalai Attila játékjogát a Hoffenheimtől.

A 25 éves magyar válogatott hátvéd két és fél szezon alatt 117 tétmérkőzésen lépett pályára az isztambuli csapat színeiben, ezalatt védő létére hét gólt és négy gólpasszt jegyzett. Szalai hosszas huzavona végén idén nyáron hagyta el a Fenert, amikor 14 millió eurós átigazolási díj fejében szerződött mostani állomáshelyére. A német klubnál azonban eddig nem találta meg a számításait és képtelen volt állandó játéklehetőséget követelni magának, mindössze három Bundesliga-bajnokin és egy kupameccsen jutott szóhoz.

Szalait a Fenernél nagyon szerették a szurkolók és a klubvezetés is nagyra értékelte a teljesítményét, így bizonyára szívesen látnák ismét a csapat soraiban egykori erősségüket.

fociclub