Visszatérőkkel erősödik a Dunaújváros női kézilabdacsapata

image

Sikeresnek értékelte az elmúlt szezont Szemenyei István, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ügyvezetője, továbbá bejelentette, hogy a következő idényre visszatérőkkel erősítette meg a csapat keretét.

    „Mindhárom magunk elé állított célt elértük: az utánpótlás bázist megerősítettük, a felnőtt csapatot átvettük és eredményesen szerepeltettük az NBI-ben. Elégedettek vagyunk a nyolcadik helyezéssel. További célunk volt a gazdálkodásunk megszilárdítása, amihez komoly állami és társaságiadó-támogatásokat kaptunk” – mondta a keddi sajtótájékoztatón a klub közleménye szerint.
    A 2013/14-es szezontól ismét a dunaújvárosiakat erősíti Bulath Anita 75-szörös válogatott átlövő, aki korábban hat évet játszott Dunaújvárosban, s most a dán Viborg csapatától tért haza. Rajta kívül Vincze Melinda 62-szeres válogatott szélső és a juniorválogatott kapus, Vígh Vivien igazolt ismét a dunaújvárosi együtteshez.
    Az új szerzeményeknek Radulovics Bojana szakmai vezető adta át a mezeket.
    Mátéfi Eszter vezetőedző a tervezett felkészülésről elmondta, hogy július 15-én kezdik az alapozást és augusztus végére nemzetközi tornát szerveznek Dunaújvárosban.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.