Viszlát, aeroscreen: A Red Bull kukázza a fejlesztést

F1

2016. június 22. szerda, 12:35

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Red Bull Media House GmbH

Egy ideig úgy tűnt, ez a megoldás jelentheti az F1 jövőjét, aztán a halo visszaelőzte: az alternatív fejvédelembe hatalmas összegeket ölő Red Bull leáll a szélvédőn folytatott minden munkával.

Gyorsan jött, gyorsan ment – úgy tűnik, csak lábjegyzet lesz a Formula-1 történetében a Red Bull fejvédő koncepciója, amelyet a Mercedes és Ferrari által kidolgozott halo alternatívájának szántak, és az aeroscreen elnevezést kapta. A védőeszköz története tavasszal vett nagy lendületet, amikor a Red Bull olyannyira jól haladt fejlesztésével, hogy az Orosz Nagydíj első szabadedzésén egyik autójára is felszerelte.

Akkor elképzelhetőnek tűnt, hogy a 2017-es extra fejvédelem ebben a formában fog megvalósulni, azóta viszont új lendületet kapott a halo. Hivatalosan még nem döntöttek egyik védelem mellett sem, Monacóban azonban a csapatok többsége a halo mellett foglalt állást, így a Red Bull úgy döntött, leáll saját eszköze fejlesztésével, hogy immár összes erőforrását a jövő évi autó tervezésére fordítsa.

„Pillanatnyilag minden munkánkat felfüggesztettük az aeroscreenen, mivel az FIA hivatalos utasítására várunk” – idézi az F1i.com Christian Horner csapatfőnököt. „Minden információval rendelkeznek, nekünk viszont sem erőforrásaink, sem kapacitásunk nincsen a fejlesztés folytatására. Ráadásul valakinek fizetnie is kell érte.”

A becslések szerint a Red Bull 250 ezer eurót költött az aeroscreen projektjére, amely valószínűleg veszendőbe fog menni. A csapat most abban reménykedik, hogy egy harmadik fél átveszi a fejlesztést és gyártást, és talán más versenysorozatokban alkalmazni is fogják.

Forrás: www.formula.hu – RSS