Vita a Manor és a Haas között

F1

2016. március 19. szombat, 12:33

Szerző: Berta Kitti; Fotó: Manor

Egymásnak esett a két F1-es kiscsapat, a Manor és a Haas vezetője, miután a harmadik szabadedzés elején Rio Haryanto és Romain Grosjean összeütköztek a bokszutcában.

A szombat reggeli gyakorlás során Rio Haryanto, a Manor versenyzője garázsából hajtott ki, amikor a gyorssávban haladó Grosjean autójának ütközött. A versenybírák megvizsgálták az esetet, majd úgy határoztak, Haryantót háromhelyes hátrasorolással, valamint két büntetőponttal sújtják. A két csapat vezetője azonban eltérő véleménnyel van az esettel kapcsolatban, amelynek az időmérő után hangot is adtak mindketten.

 Haryanto grosjean

A Haas csapatfőnöke szerint a helyzet egyértelmű volt, így teljesen jogosan kapott büntetést Haryanto. „Nem igazán örültem az esetnek. Ez egy olyan hiba volt, ami nem szabad, hogy megtörténjen, így nyilvánvalóan az FIA megbüntette őket. Mi nem csináltunk semmit rosszul.” A Manor versenyigazgatója, Dave Ryan szerint azonban nem volt ennyire tiszta a helyzet, és pilótájuk nem száz százalékban volt vétkes.

„Szó szerint értelmezték a szabályokat, és nem vették figyelembe, hogy valójában mi történt. Rio nem láthatta abból a szögből, hogy ki jön, Grosjean pedig elég gyorsan érkezett. Megvolt a lehetősége, hogy megálljon, de nem tette. Mindannyian végezhettünk volna jobb munkát. Kicsit feleslegesnek tartom, hogy Riót ilyen mértékben megbüntették” – nyilatkozta Ryan. 

Forrás: www.formula.hu – RSS