Vitanika ELEMInátor Újbuda beszámoló

Egymást érik a tavaszi ELEMInátor versenyek a gyerekek nagy örömére. Az időjárás sem tud kifogni rajtuk, hiszen míg az első versenyen Budaörsön fagypont körüli hőmérséklet és viharos szélben versenyeztek a gyerekek, addig a 16-ai versenyre sok esőt és szelet jósoltak. Maga a helyszín is rendhagyó volt, mivel egy középiskola az újbudai Öveges József Szakközépiskola adott helyszínt a rendezvénynek.

Sem az új helyszín, sem az időjárás előrejelzés nem csökkentette a nevezők számát, sőt! Búr Zsolt és ELEMInátor csapata kihozták a maximumot a pálya jelölése kapcsán a helyszínből.

Az ügyességi feladatok – a gyerekek és szülők elmondása alapján- nem piskóta. Viszont a többség éppen ezért szereti ezt a sorozatot, mert itt szembesülhet a hiányosságaival, illetve versenyről versenyre gyakorolhatja, fejlesztheti a problémás technikai tudást gyerek felnőtt egyaránt.











Az ELEMInátor gyorsasági pálya kialakítása a kis hely ellenére nagyon technikásra és élvezhetőre sikerült. Minden jóslat ellenére az időjárás is kegyeibe fogadta a rendezvényt. A versenypályát körülvevő lelátók megteltek az izguló, szurkoló szülőkkel, rokonokkal. A szervezők nagy örömére vidékről is sokan érkeztek, pl. Tiszaújváros, Debrecen, Szekszárd, Veszprém, Mosonmagyaróvár stb.

A sorozat mecénása a VITANIKA Zrt. nem szponzor és nem támogató, hanem mecénás, hiszen önzetlenül a jó cél, az utánpótlás versenyeztetése és fejlődése érdekében állt a rendezvénysorozat mellé.

A szülők egyöntetű véleménye, hogy az ELEMInátor sorozat nagyon jó hatással van a gyerekek technikai tudásának fejlesztésére, hiszen fordulóról, fordulóra egyre ügyesebben kezelik a kerékpárt és egyre biztonságosabban veszik a folyamatosan változó a természetest utánzó akadályokat.

Sokan azzal az elhatározással térnek haza, hogy otthon barkácsolnak a gyermeknek hasonló technikai eszközöket, hogy az esetleges lemaradást mielőbb behozhassák…

Eredmények

2019már1610:00ELEMInátor Vitanika ÚjbudaELEMInátor utánpótlás felkészítő technikai versenyBudapest – Öveges József KözépiskolaSzakág:MTB XC

A sorozat tavaszi záró fordulója március 30-án Diósdon lesz egy igazi bringaparkban!

Nevezni már a futóbringás korcsoporttól lehet! A 2015 után születettek ingyenesen nevezhetnek!

Nevezési felület annak, aki nem nevezett korábban: www.superiormtbteam.com/eleminator-kupa

Forrás: www.bringasport.hu – RSS