Vívás – Európa-bajnok a junior női kardcsapat

Vívás – Európa-bajnok a junior női kardcsapat

Kormány Sport

„Varázslat kellett, hát varázsoltak” − mondta a junior leány kardvívó-válogatott vezetőedzője, Gulácsi Ferenc, miután a Battai Sugár, Keszei Kíra, Szűcs Luca és Pótz-Nagy Fanni összeállítású csapat utánpótlás Európa-bajnoki címet ünnepelt Horvátországban.

„Ugyanazt tudom mondani, amit a kadét egyéni erőpróba után: mérhetetlenül csalódott vagyok, a lányok elrontották a napot. Gyakorlatilag megismétlődött az, ami néhány nappal korábban: az éremesélyeseink ezúttal a juniorok között estek ki egyéniben. Most nem tudom azt mondani nekik, mint a kisebbeknek, akik végül megnyerték a csapatviadalt…. Varázslatra van szükségünk ahhoz, hogy aranyéremmel kompenzáljuk a ma történteket vasárnap” − mondta a leány utánpótlás kardvívó-válogatott vezetőedzője, Gulácsi Ferenc csalódottan, csütörtökön a poreci utánpótlás Európa-bajnokságon.

Abrakadabra! A Battai Sugár, Keszei Kíra, Szűcs Luca és Pótz-Nagy Fanni alkotta együttes − a lengyeleket és a törököket legyőzve − az oroszokkal találta szemben magát a ma esti döntőben.

Szűcs kezdte az asszót: a rivális az az Alina Klijucsnikova volt, akivel két junior-világkupaverseny aranycsatájában is találkozott már ebben az évadban. A mérlegük 1−1. Szoros ütközetben végül az orosz szerezte meg az előnyt (4:5). A már felnőttválogatottban is bizonyító Battai aztán robbantott: 6:1-re hozta el a felvonást (10:6). Keszei is magabiztos volt, tovább növelte a különbséget: 15:8. Nem volt megállás, Luca is könnyed sikert ért el, így a negyedik asszó után már tizenegy tussal vezettek a magyarok (20:9). Klijucsnikova Keszeivel szemben faragott kicsit a hátrányból (25:16), Sugár pedig tartotta a különbséget (30:21). Megint Kíra következett, ezúttal sem rontott (35:26). Luca jött, és megtett minden tőle telhetőt, 40:30-as eredménnyel adta át az utolsó asszót Battainak, akinek nem remegett meg a keze: 45:35-re hozta a csapatot, amely Európa-bajnoki címet ünnepelhetett a Zatika Sportcentrumban − nem mellékes, hogy Sugár és Kíra duplázott, ők ugyanis a kadétbajnok alakulatban is ott voltak.

Varázslat kellet, hát varázsoltak − kezdi értékelését Gulácsi boldogan. − Ha így vívtak volna egyéniben, akkor hárman jutottak volna a negyeddöntőig, elképesztő volt, amit műveltek. Fegyelmezetten, koncentrálten küzdöttek egymásért. Meg akarták mutatni, hogy mire képesek, és ezt sikerült. A döntő előtt volt két óra pihenőnk, visszamentünk videózni a hotelbe. Megbeszéltük a taktikai részleteket, amelyeket maradéktalanul követtek. Öröm volt nézni, amit csinálnak.”

Közel volt ahhoz a junior-világranglistán második fiú párbajtőrcsapat, hogy már a nyolcaddöntőben búcsúzzon. Az ukránok ellen ugyanis 33:37-es állásnál érkezett az utolsó asszóra Keszthelyi Zsombor, aki − hatalmas bravúrral − megfordította a párharcot, és 45:44-es sikerrel továbbjuttatta a gárdát (Keszthelyi, Hamilton-Meike Jonathan, Osman-Touson Maruán és Ujvári András). A cseheket is legyőzték a fiúk (45:36), jöhetett az oroszok elleni elődöntő, amelyet 45:41-re elbuktak.

A bronzasszóban a franciákkal álltak szemben. A harmadik etapot követően még a magyarok vezettek 15:13-ra, Alexis Messien azonban 6:1-re vitte el a csörtét Jonathantól (16:19). A srácok hajtottak, a hátrányt viszont már nem tudták ledolgozni, végül 45:44-re kaptak ki, be kellett érniük a negyedik hellyel.

„Egytusos sikerrel kezdtünk, egytusos vereséggel zártunk, bekereteztük az erőpróbát, amely nagyon fordulatos volt. A sorozatban két junior-világbajnoki címet szerző csapat tagjai már a felnőttek között szerepelnek ebben az évadban, emiatt új együttest kellett összeraknunk. A legutóbbi három világkupaversenyen álltunk ki ugyanebben az összetételben. Fiatalok és rutintalanok még − ráasádul teher is volt rajtuk −, hoztak ma néhány rossz döntést. Meg kell ugyanakkor azt is jegyezni, hogy kivívták magukat, mindent megtettek azért, hogy a lehető legjobb helyen zárják az Eb-t. A következtetéseket le kell vonni, hiszen egy hónap múlva rajtol a Salt Lake City-i korosztályos világbajnokság” − fejtette ki gondolatait a szakágvezető, Eitner Kinga.

Jól kezdett az ukránok ellen (45:39) a Maior Mátyás, Mihályi Andor, Szemes Gergő és Tóth Gergely alkotta tőrcsapat. A négy közé jutásért aztán a későbbi aranyérmes oroszokkal mérték össze a tudásukat (a már tokiói olimpiai kvótás, Porecben egyéniben arany- és ezüstérmet szerző orosz ikerpár, Kirill és Anton Borodacsev is ott volt a vetélytárs keretében − a szerk.). Alakult a papíforma: Szemesék 45:33-ra alulmaradtak. Az ötödik helyért aztán nem lehetett megállítani Mazza Lorenzo tanítványait, akik a németeket (45:41) és a hollandokat (45:36) is maguk mögé utasították.

„Le a kalappal a fiúk előtt, végig szépen harcoltak. A németeket ebben az évadban háromszor, a hollandokat pedig kétszer vertük meg, ez nagy fegyvertény. Mind a négy srác a legtöbbet hozta ki magából, semmit sem adtak ingyen, még az oroszoknak is komolyan oda kellett tenniük magukat. A csapatszellem és a bizalom is megvolt köztük, így bátran állíthatom: kezd összeállni az egység! Ez mindenképpen jó előjel a vb előtt” − így a mester.

Forrás, fotó: utanpotlassport.hu, EFC