Vívás – Kun Anna és Nagy Dávid is ezüstérmes a budapesti GP-n

Vívás – Kun Anna és Nagy Dávid is ezüstérmes a budapesti GP-n
Kormány Sport

Kun Anna és Nagy Dávid is ezüstérmet nyert a budapesti WestEnd párbajtőr Grand Prix-n.

A főtáblán kiemeltként szereplő Kun Anna az első asszóban magabiztos sikert aratott kolumbiai riválisa ellen, majd három tus különbséggel verte a dél-koreai Li Hje Int, azután pedig ráadástussal a hongkongi Vivian Kongot, aki ellen gyakorlatilag a végéig vezetett, mégis hosszabbításra kényszerült. A negyeddöntőben a csapatban világ- és Európa-bajnok észt Kristina Kuuskkal találkozott, hamar előnybe került, 5-3-ra, 8-5-re, majd 12-7-re vezetett, végül 15-9-re nyert. A fináléért egy másik észttel, Katrina Lehisszel vívott, aki a tokiói olimpián csapatban arany-, egyéniben bronzérmes volt. Borult a papírforma, Kun Anna az első két szakaszban nem tudott vezetni, a harmadikban viszont 7-7 után aktív és bátor vívással sorozatban három tust adott, majd a felzárkózó Lehist tartani tudta, és az utolsó másodpercekben újabb találatokat elérve 14-11-re nyert. Az Alberta Santuccio elleni döntő sokáig szorosan alakult, de az olasz az utolsó bő percben pontosabb volt, sorozatban adta egylámpás találatait, és 15-7-re győzött.

Kun Anna először jutott a legjobb négy közé a világkupa-sorozatban.

“A döntő asszóra elfáradtam, nem tudtam úgy összpontosítani, mint a nap folyamán addig. Próbálkoztam, de nem sikerült. Pozitív élmény a mai nap, minden asszóból tudok tanulni” – összegzett az ezüstérmes.

Észt ellenfél legyőzésével egy kört ment, majd egy svájci vívótól kikapott Muhari Eszter, akinek sűrű hete volt: az újvidéki junior Európa-bajnokságon múlt vasárnap ezüst-, majd kedden csapatban aranyérmet nyert.

“Nagyon fáradt vagyok, és leginkább fejben” – mondta az MTI-nek a második asszója után. – “Szerda éjjel érkeztünk haza, szombaton selejtezőt kellett vívnom, és közben még edzésem is volt, nem tudtam pihenni és kipihenni magam. Amikor 11-10-re vezettem, úgy éreztem, megfogtam az ellenfelemet és megnyerhetem az asszót. Sajnálom, hogy nem így történt” – elevenítette fel Angeline Favre elleni mérkőzését, melyen többnyire hátrányban volt, de egyszer sikerült fordítania.

A női mezőnyben 210 párbajtőröző, köztük 20 magyar indult a BOK Csarnokban, a legjobb 64 közé három hazai párbajtőröző került be kiemeltként, illetve sikeres szombati selejtezővel. A harmadik magyar főtáblás, Gnám Tamara az első asszójában kikapott.

Eredmények, nők, Sákovics József emlékverseny:

a 64 között:
Kun Anna-Maria De Los Angeles Jaramillo Quevedo (kolumbiai) 15-9
Muhari Eszter-Nelli Different (észt) 15-11
Szong Sze Ra (dél-koreai)-Gnám Tamara 15-9
a 32 között:
Kun-Li Hje In (dél-koreai) 15-12
Angeline Favre (svájci)-Muhari 15-12
a 16 között:
Kun-Vivian Kong Man Vaj (hongkongi) 13-12
negyeddöntő:
Katrina Lehis (észt)-Rossella Fiamingo (olasz) 12-11
Kun-Kristina Kuusk (észt) 15-9
Alberta Santuccio (olasz)-Katharine Holmes (amerikai) 13-12
Csoj In Dzsong (dél-koreai)-Anne Cebula (amerikai) 15-6
elődöntő:
Kun-Lehis 14-11
Santuccio-Csoj 12-11
döntő:
Santuccio-Kun 15-7
A végeredmény: 1. Alberta Santuccio, 2. Kun Anna, 3. Csoj In Dzsong és Katrina Lehis, … 32. Muhari Eszter, … 62. Gnám Tamara

Kun Anna után Nagy Dávid is ezüstéremmel zárt.

Nagy a legjobb négyig vezető úton több komoly ellenfelet búcsúztatott, így a csapatban olimpiai, világ- és Európa-bajnok francia Daniel Jérent-t 14-13-mal, majd honfitársát, Yannick Borelt 15-8-cal, aki mindezek mellett egyéniben is világ-, illetve háromszoros Európa-bajnok. Ezután Andrásfi Tibort is 15-8-ra győzte le, a kazah Ruslan Kurbanovot pedig 15-10-re.

A fináléért az előzőleg két magyart búcsúztató finn Niko Vuorinennel vívott szoros asszót, és ráadástussal, 12-11-gyel lépett tovább. A döntőben a Londonban olimpiai bajnok, kétszeres egyéni vb-ezüstérmes Ruben Limardo Gasconnal csapott össze. Az első két szakaszban kiegyenlített volt az asszó, a 4-4-ről induló harmadikban viszont a rutinos venezuelai irányított, a magyar párbajtőröző akciói ekkor már nem voltak pontosak, így ellenfele magabiztos, 13-5-ös győzelmet aratott.

Nagy Dávid először jutott a legjobb négy közé a világkupa-sorozatban.

“Életem első GP-döntője volt, ráadásul hazai közönség, család és barátok előtt. Erőt merítettem abból, hogy kijöttek. Nagyon kifárasztott a nap fizikálisan és mentálisan is. A döntőben két harmadon át bírtam, de azután nagyon jól vívott az ellenfelem” – mondta, majd két asszóját emelte ki: a Borel ellenit, melyet meglepően könnyen nyert meg, illetve a döntőt, mert – mint megjegyezte – a vereségekből lehet a legtöbbet tanulni.

A negyeddöntőben fejezte be szereplését Koch Máté, míg a legjobb 16-ig jutó Bányai Zsombor a 32 között a Tokióban olimpiai bajnok francia Romain Cannone-t ejtette ki. Ugyanebben a körben búcsúzott a tavalyi ötkarikás finálé másik résztvevője, a 2019-ben vb-aranyérmes Siklósi Gergely is, aki egy másik magyartól, a Vasas fiataljától, Hamilton-Meike Jonathantól kapott ki.

“Nem az én napom volt, de már az elején éreztem, hogy így lesz. Beteg voltam, nem volt súlyos, elhúzódó nátha, de nem tudtam rendesen edzeni. Egész héten láttuk edzőmmel, Dancsházy-Nagy Tamással, hogy fizikailag nem vagyok a topon. Ennek ellenére bizonyítani akartam magamnak és a családomnak is, amely eljött a versenyre. Talán ha kicsit másként, felszabadultan vívok…” – mondta Siklósi.

A férfi mezőnyben 271 párbajtőröző, köztük 22 magyar indult, a 64-es táblára tíz hazai párbajtőröző került fel kiemeltként, illetve sikeres pénteki selejtezővel.

Eredmények, férfiak, Kulcsár Győző-emlékverseny:

a 64 között:
Nagy Dávid-Daniel Jérent (francia) 14-13
Koch Máté-Rafael Tulen (holland) 15-12
Andrásfi Tibor-Wojciech Lubieniecki (lengyel) 15-11
Hamilton-Meike Jonathan-Alex Fava (francia) 15-10
Bányai Zsombor-Yulen Perreira (spanyol) 13-12
Rédli András-Nathan Fougy (francia) 15-10
Bakos Bálint-Lukas Bellmann (német) 15-14
Berta Dániel-Miguel Frazao (portugál) 15-11
Siklósi Gergely-Robert Schmier (német) 15-14
Federico Vismara (olasz)-Keszthelyi Zsombor 15-10
a 32 között:
Nagy-Yannick Borel (francia) 15-8
Koch-Kano Koki (japán) 15-11
Bányai-Romain Cannone (francia) 15-10
Andrásfi-Manuel Bargues (spanyol) 13-12
Hamilton-Meike – Siklósi 15-10
Bakos-Max Heinzer (svájci) 15-9
Minobe Kazujaszu (japán)-Rédli 15-10
Grigori Beskin (izraeli)-Berta 15-12
a 16 között:
Nagy-Andrásfi 15-8
Koch – Hamilton-Meike 15-11
Gabriele Cimini (olasz)-Bányai 15-12
Niko Vuorinen (finn)-Bakos 15-9
negyeddöntő:
Cimini-Minobe 15-11
Ruben Limardo Gascon (venezuelai)-Andrea Santarelli (olasz) 13-11
Nagy-Ruslan Kurbanov (kazah) 15-10
Vuorinen-Koch 15-6
elődöntő:
Limardo Gascon-Cimini 13-9
Nagy-Vuorinen 12-11
döntő:
Limardo Gascon-Nagy 13-5
A végeredmény: 1. Ruben Limardo Gascon, 2. Nagy Dávid, 3. Gabriele Cimini és Niko Vuorinen, … 8. Koch Máté, … 12. Hamilton-Meike Jonathan, 13. Bányai Zsombor, 14. Bakos Bálint, 15. Andrásfi Tibor, … 18. Siklósi Gergely, … 24. Rédli András, … 29. Berta Dániel, … 54. Keszthelyi Zsombor

Forrás, fotó: MTI, hunfencing.hu