Július 22-én rajtol Milánóban a kvalifikációs világbajnokság, de több más mellett a férfi kardválogatott háza tája sem túl békés, hiszen Gárdos Gábor tanítványa például ezen a héten nem is találkozott a társaival.
Szatmári András (fotó: FIE)
– Sűrű ez az időszak, a világkupaversenyek után rendeztek már egy Európa-bajnokságot, indult az Európai Játékokon, most pedig hamarosan kezdődik Milánóban a világbajnokság. Hogy bírja?
– Túl sok pihenőnk valóban nem volt az Európai Játékok után, mindössze egy hétvégénk, utána rögtön kezdődött Telkiben az edzőtábor – válaszolta Szatmári András. – Fizikailag sem könnyű, de leginkább mentálisan nehéz, úgy kiváltképp, ha az embert nem segítik a felkészülés során, hanem hátráltatják… Mindent megteszek azért, hogy minél jobb formába kerüljek a világbajnokságra, de azt nem szeretem, ha megnehezítik a dolgomat.
– Azért ezt kifejthetné kicsit érthetőbben.
– A férfi és női kardválogatott ezen a héten, ahogyan az elmúlt három évben többször is, nem ugyanott készül, azt viszont mindenki tudja, hogy a mesterem, Gárdos Gábor a női csapat vezetőedzője, így én nem találkozom a férfi kardozókkal, hanem a lányokkal és a saját edzőmmel készülök. Ez persze nem könnyíti meg a dolgomat, de igyekszem csak magamra és a feladatomra figyelni. Az mindenesetre furcsa, hogy egy héttel a milánói utazás előtt abból van probléma, azzal kell foglalkozni, ki hol készül – korábban is előfordult ilyen.
– Hogy hol edz, azt ön dönti el?
– Van a kardcsapatnak vezetőedzője, aki minden időszakra felterjeszti a szövetség elnökségének az edzéshelyszíneket, a testület pedig elfogadja. Más kérdés, hogy nem veszik figyelembe az edzőm egyéb titulusát, így el akarnak választani tőle… Nem vagyok otthonos más sportágakban, de a vívásban szüksége van a sportolónak az edzőjére minden egyes gyakorláson, hiszen ilyenkor tud vele iskolázni, megbeszélni, mit is gyakoroljon, és aztán a mester ellenőrzi, nézi, hogyan vív a tanítványa, utána pedig jön mindezek átbeszélése.
Szatmári András és Gárdos Gábor
– Két tűz között hogyan képes állni a lábán?
– Nem egyszerű, azt sem mondom, hogy nem készülök ki ettől a helyzettől, de az elmúlt szezon és az Eb-ezüst azt mutatja, erős vagyok. Megerősödtem annyira az elmúlt időszakban, hogy képes legyek félretenni a nehézségeket, és csak arra koncentrálni, hogy a világbajnokságon minél eredményesebb legyek – egyéniben és csapatban egyaránt. Mindannyian tudjuk, mi a cél: az a fontos, hogy a csapattal legalább a négy között legyünk, még jobb lenne, ha döntőt vívhatnánk, hiszen akkor csak megerősítenénk a helyünket a kvalifikációs rangsorban. A cél mellett mindenki tudja a feladatát is, annak megfelelően dolgozik, éppen ezért furcsa, hogy ezúttal érződik valamiféle „bekeményítés”, egyre nagyobb ellenszélben kell jól teljesítenem.
– Azt mondta, Milánóban jó lenne a csapattal legalább a négy közé jutni: ezek szerint a krakkói Eb-negyedik hely kapcsán nem kell vészharangot kongatni?
– Inkább a helyén kell kezelni az eredményt. Hét éve minden világversenyen ott voltunk a dobogón, úgy vélem, az a sorozat volt inkább az extra teljesítmény, azt értékelik sokan kevésbé, pedig ilyet nem sok csapat tudhat a magáénak. A kvalifikáció szempontjából a négy közé jutás volt a minimum, teljesítettük – persze, mindannyian jobban örültünk volna, ha döntőt vívunk Krakkóban. A negyedik hely miatt nem kell minket leírni, továbbra is erős csapatunk van, ezt az is mutatja, hogy a világranglista legjobb öt kardozója között két magyar található.
– A világranglista ötödik helyezettjét Szatmári Andrásnak hívják, ez egyszersmind azt is jelenti, hogy visszatért a régi Szatmári András?
– Valóban rég voltam ilyen elöl a rangsorban, talán csak a 2017-es egyéni világbajnoki címem idején. Jó szezont zártam, hiszen szereztem egy Grand Prix-érmet, kétszer voltam nyolc között vk-viadalon, majd jött az Európa-bajnoki ezüst. Remélem, tényleg visszatért a korábbi Szatmári András – mondhat bárki bármit, nagyon keményen dolgoztam, elvégeztem az extra feladatokat is, a vívó- és erőnléti edzések mellett gyógytornára jártam, még sérülten sem hagytam ki egyetlen alkalmat sem, ez látszik az eredményeimen is. Dolgozom tovább, hiszen az a célom, hogy a világbajnokságon, még inkább a párizsi olimpián megmutassam, mit is tudok.
– A ranglista és a korábbi eredmények ellenére a vívás nem az a sportág, amelyikben olyan nagyon jósolgatni lehet, mégis: mit vár magától Milánóban?
– Mindig azt mondom, hogy magamból kell kihoznom a legtöbbet az adott versenyen, és akkor elégedett leszek. Azt meg tudom, ha sikerül, akkor abból érem is lehet egyéniben és csapatban egyaránt. Ha a nyolcas táblára kerülök Milánóban, nem leszek szomorú, és akkor sem, ha a csapattal érmet szerzünk. De a rajtig hátralévő időre össze kell kaparnom a maradék erőmet, mert hosszú szezon van mögöttünk. Ezért sem jó, hogy a víváson és a saját feladataimon kívül mással is kell foglalkoznom, mert elveszi az energiámat. De nem adom fel, kitartok a végsőkig, harcolni fogok. Szeretném Milánóban megmutatni, hogy a világ élmezőnyéhez tartozom – semmi más nem számít, csak ez. Sokat várok magamtól, de tudom, hogy képes vagyok átugrani a lécet.
(nemzetisport.hu)
Post Views: 35
