A hét végi Eximbank női tőr Világkupa-versenyen kettős magyar siker született: Mohamed Aida mögött Varga Gabriella lett az ezüstérmes. A Honvéd Human Rent egyéni (2003) és csapat (2007) Európa-bajnoka számára ez az ezüstérem arannyal ér fel, ugyanis a mostani sikerrel dőlt el, hogy a pekingi olimpián egyéniben és csapatban is indulhat.
– Ez lesz a második olimpiád, 2004-ben újoncként döntős, hatodik lettél. Mivel Athénban – a szakági „vetésforgó” alapján – női tőrben nem rendeztek csapatversenyt, egyéniben kellett kiharcolni az ötkarikás részvétel jogát. Akkor hosszú menetelés, nehéz sorozat után kvalifikáltad magad, most viszont azzal, hogy csapatban is osztanak érmet Pekingben, talán egyszerűbb volt a kijutás. Bernát Zoltán szövetségi kapitány hangoztatta is, hogy a hangsúly a csapatszereplésen van, mert ha megvan a csapat, három egyéni hely is „tuti”, és a tavalyi Eb-arany után szinte biztos volt a csapatkvalifikáció. Valóban könnyebb volt így lelkileg?
– A kvalifikáció első felében mindent egy lapra tettünk fel, a csapateredmény volt a fontos, vagyis figyelmünket teljes egészében a csapatkvalifikációra fókuszáltuk. Úgy gondoltuk: együtt sírunk, együtt nevetünk. Szerencsére ez jó taktikának bizonyult, sorra jöttek a csapateredmények, így az utolsó két Világkupán úgy indulhattunk el, hogy szinte matematikai esélye sem volt annak, hogy lemaradunk az olimpiáról. A kvalifikáció első félévében a csapatversenyeké, a másodikban pedig az egyéni versenyeké lett a főszerep. Miután kijutottunk csapatban, az egyéni szereplésre lehetett koncentrálni. Nagyon izgultam, de szerencsére ez jó hatással volt rám, és amikor kellett, jöttek is sorban az egyéni eredmények.
– Az Eximbank kupa számodra különösen fontos volt, mégpedig egy sajátos párharc miatt. Hogyan vágtál neki a versenynek?
– Az olimpián egyéniben csak hárman léphetnek pástra, és erre a három helyre a kvalifikáció kezdetén négyen voltunk. Pontosabban Mohamed Aida és Knapek Edina eddigi eredményei alapján előnyt élvezett, biztos indulónak számított, úgyhogy Újlaky Virginie-vel meccseltem a fennmaradó helyért. Az idén még nem szereztem érmet, Belgrádban kilencedik, Salzburgban hatodik, Lipcsében nyolcadik, Gdanskban tizenegyedik voltam. Nagyon hosszú, stresszes év áll mögöttünk, aminek minél előbb a végére akartam érni. Tudtam, ha Budapesten négy közé jutok, érmet szerzek, kvalifikálom magam egyéniben is, ezért ezt tűztem ki feladatnak. Ugyanakkor kétségekkel teli álltam a versenyhez, mert az előző hétvégén elég komoly bordasérülést szenvedtem, így nem csak a vetélytársakkal, hanem a fájdalommal is meg kellett küzdenem. Minden lélegzetvétel fáj, de vívás közben nem szabad erre figyelni.
– Melyik volt a legnehezebb asszód a nap során?
– A koreai Seo Mi Jung ellen vívtam a legszorosabbat, a 16 közé jutásért. Letelt az idő 8:8-nál, az egy perc hosszabbítást szerencsére én nyertem. A többi asszóm viszonylag sima volt, a döntőben pedig. Aida az elejétől kezdve esélyt sem adott a győzelemhez.
– Az utóbbi időben elég sokat betegeskedtél, az októberi világbajnokságon sem voltál teljesen rendben, az Eximbank kupán is le kellett gyűrnöd a fájdalmat. Példád azt bizonyítja, hogy ilyen állapotban is lehet jól teljesíteni…
– Valóban, az egészség terén mintha a balszerencse üldözne, mindig megtalál valami betegség. Meg kell tanulnom együtt élni vele, úgy látszik ez már a korral is jár…
– Te hivatkozol az életkorra, amikor nemsokára még csak a 26. születésnapodat ünnepled majd? Mivel hölgyekről van szó, nem akarom felsorolni, milyen „régi motoros” vívónők is indultak a versenyen, elég csak azt mondanom, hogy az 1984-es olimpia bajnoka, Lüan is a páston volt. 1984-ben te még csak kétéves voltál, szóval, előtted az élet…Mi a további programod?
– Bár kapunk pár hét szünetet, még sincs idő nagyon lazítani, csak éppen „kifújni a fáradt gőzt”, aztán meg sem állunk az olimpiáig. Lesz meg három Grand Prix-verseny, no meg az Európa-bajnokság, és ezek a rangsor miatt nagyon fontosak. De nekem most pihennem kell, mert állítólag az az egyedüli gyógymódja a bordasérülésemnek.
Fotó: Horváth Zoltán
