Vizes Eb – Milák Kristóf aranyérmes 100 méter pillangón

Vizes Eb – Milák Kristóf aranyérmes 100 méter pillangón
Kormány Sport

A szám olimpiai ezüstérmese és világbajnoka 50.33 másodperces idővel csapott célba, a döntő másik magyarja, Kós Hubert 11 századdal maradt le a bronzról, 51.33 másodperces egyéni csúccsal a negyedik lett
A Honvéd sportolója annak ellenére “bérelte ki” legjobb idővel rendelkezőnek járó 4-es pályát szombaton, hogy csak negyed órája volt pihenni a 100 méter gyors fináléját követően, ahol országos csúccsal lett második a világrekorddal győztes román David Popovici mögött.
A 22 éves szupersztár kicsit mintha visszafogta volna magát a döntőben – még két száma lesz vasárnap -, csak az utolsó 10 méteren biztosította be elsőségét. Kós a hajrában maradt le a dobogóról, de egyéni legjobbját (51.52) így is megjavította. Kós a futam után a vegyes zónában rendkívül csalódottan értékelt: “Az első ötven méter úgy sikerült, ahogy terveztem, de a végén elrontottam a technikám. Sajnálom, remélem kétszáz vegyesen tudok majd javítani.”
Milák önmaga második, a magyar küldöttség harmadik aranyát szerezte az olasz fővárosban, ahol a csütörtöki nyitónapon a 4×200 méteres gyorsváltóval diadalmaskodott.

  Eredmények:
férfi 100 m pillangó, Európa-bajnok:
————————————
MILÁK KRISTÓF 50.33 másodperc
2. Noe Ponti (Svájc) 50.86
3. Jakub Majerski (Lengyelország) 51.22
4. KÓS HUBERT 51.33

/forrás:MTI/