Vizes Eb – Milák Kristóf országos csúccsal ezüstérmes

Vizes Eb – Milák Kristóf országos csúccsal ezüstérmes
Kormány Sport

A 200 méter pillangó 21 éves magyar olimpiai bajnoka 47.47 másodperccel csapott célba, ezzel a szám másik magyar döntősének, a 48.01-gyel ötödik Németh Nándornak a rekordját (47.69) adta át a múltnak.
Milák a pénteki elődöntőben is a második időt úszta – de akkor hét századdal még elmaradt Németh országos csúcsától -, Popovici Európa-rekorddal került fináléba, míg Németh a hetedik idővel várta a döntő rajtját.
Mind a nyolc finalista elképesztően kezdett, sőt húsz méterrel a vége előtt még négyen voltak Popovici pénteki Európa-csúcsán belül, végül a 17 éves román nagyszerű idővel diadalmaskodott Milák előtt: 46.86 másodperces világcsúccsal a brazil Cesar Cielo Filho rekordját (46.91) döntötte meg, amely 2009-ben ugyanebben az uszodában született, cápadresszben.
Milák elmondta, úgy tűnik, motiváló személyiség, hiszen a tokiói olimpián az amerikai Caeleb Dressel, most pedig Popovici úszott mellette világcsúcsot. Tinédzser riválisát olyan géniusznak tartja a gyorsúszásban, mint amilyen ő pillangón.
“Amit én csináltam eddig pillén, azt ő fogja most gyorson, és valószínűleg ugyanakkora zseni lesz, mint amilyen én vagyok és én leszek. Mind a ketten a saját számunkban +out of league+ (mindenki felett álló) vagyunk. A száz egyébként nem is annyira az én számom, inkább a hosszabb számok” – mondta Milák, és megjegyezte, ezen az Európa-bajnokságon sokkal nagyobb kihívást jelent számára Popovici ellen versenyezni gyorson, mint pillangón “behúzni” saját számait.
“Minden edzés kérdése, hogy ki milyen intenzitással, minőségben végezte el az edzéseket. Persze azért érteni is kell ahhoz, hogy ilyen rövid időn belül is jó formába kerüljön az ember” – mondta Milák, aki megjegyezte, ennél rövidebb ideje is volt már a felkészülésre, mint most a júniusi világbajnokságot követően.

    Eredmények:
férfi 100 m gyors, Európa-bajnok:
———————————
David Popovici (Románia) 46.86 másodperc – világcsúcs
2. MILÁK KRISTÓF 47.47
3. Alessandro Miressi (Olaszország) 47.63
…5. NÉMETH NÁNDOR 48.01

/forrás:MTI/