Vizes vb 2022: a kanadai olimpiai bajnok csak váltóban indul Budapesten

Maggie MacNeil, a női 100 méteres pillangóúszás olimpiai és világbajnoka kedvenc távján megnyerte a kanadai válogatót, mentális okokra hivatkozva mégsem indul el egyéniben a június 18-án rajtoló budapesti vizes világbajnokságon.

MTI Fotó: Balogh Zoltán archív

A tokiói aranyérmes sportoló 57.13 másodperces eredménnyel csapott célba a szerdai viadalon, a verseny után viszont úgy nyilatkozott, hogy a vb-n csak váltóban fog szerepelni.

“Átestem néhány olimpia utáni nehézségen, ami komoly kihívást jelentett a számomra” – mondta a kínai születésű, 22 éves úszó. – “Azóta tudom, hogy mások is küzdenek hasonló problémákkal. Nehéz a csúcson maradni és ez nagy nyomást jelent. Nyugalomra van szükségem nyáron. Edzeni szeretnék és megfelelően képviselni Kanadát, de muszáj egy kicsit kiengednem. Az ember mentális és fizikai egészsége fontosabb a sportnál.”

MacNeil a tavalyi tokiói olimpián három érmet szerzett: 100 méter pillangón diadalmaskodott, a 4×100-as gyorsváltóval második, a 4×100-as vegyes váltóval pedig harmadik lett. A 2019-es világbajnokságon szintén győzött 100 méter pillangón, míg a két stafétával egyaránt bronzérmes volt.

(MTI-uszosport.hu)