Vizes vb: a szerbek készen állnak

szerbiavilagliga2017062501

A címvédő nyugodtan, de türelmetlenül várja a rajtot. A szerbek az esélyeket is latolgatták a vb előtt…

szerbiavilagliga2017062501

Fotó: waterpoloserbia.com

A szerbek hétfőn a C-jelű négyesből kezdik meg a csoportmeccsek sorát a vb-n. A csapat nehéz csoportba került, hiszen a dél-afrikaiak mellett, a spanyol és a görög együttessel is megküzd majd.

Sava Randjelovics, akit szeptembertől az OSC színeiben láthatunk három válogatottat emelte ki, mint a vb végső esélyesét: a fő rivális Magyarország, Horvátország és Olaszország. A szerbek balkezese, Dusan Mandics, aki nem volt ott a világligán, hiszen sérüléssel küzködött, de a vb-n már bevethető lesz, a következőket mondta: Azt hiszem minden rendben van. Mint egy család olyanok vagyunk, türelmetlenül várjuk a rajtot -tette hozzá.

A szerbek kapitánya így nyilatkozott: Jó csoportba kerültünk, nem bánom, hogy erősek az ellenfelek, mint például: Görögország vagy Spanyolország. A célunk az első hely a csoportban. A negyeddöntő lesz az egyik legfontosabb állomás, ettől kezdve új verseny kezdődik. A magyarok, a horvátok, az olaszok ,a montenegróiak és még az amerikaiak is okozhatnak fejfájást – latolgatta Dejan Szavics az esélyeket.

a szerbek világbajnoki kerete:

Kapusok: Gojko Pijetlovics, Branislav Mitrovics

Mezőnyjátékosok: Dusan Mandics, Viktor Rasovics, Sava Randjelovics, Milos Csuk, Dusko Pijetlovics, Nemanja Ubovics, Milan Aleksics, Nikola Jaksics, Filip Filipovics, Andrija Prlainovics, Stefan Mitrovics.

A FÉRFI VÍZILABDATORNA CSOPORTJAI

A-csoport: Brazília, Montenegró, Kazahsztán, Kanada
B-csoport: Franciaország, Ausztrália, Olaszország, MAGYARORSZÁG
C-csoport: Spanyolország, Szerbia, Görögország, Dél-Afrika
D-csoport: Egyesült Államok, Japán, Horvátország, Oroszország

A program:

JÚLIUS 17., HÉTFŐ

9:30: Brazília–Kazahsztán
10:50: Montenegró–Kanada
12:10: Franciaország–Olaszország
13:30: Spanyolország–Görögország
17:30: Szerbia–Dél-Afrika
18:50: Egyesült Államok–Horvátország
20:10: Ausztrália–MAGYARORSZÁG
21:30: Japán–Oroszország

JÚLIUS 19., SZERDA

9:30: Franciaország–Ausztrália
10:50: Dél-Afrika–Görögország
12:10: Spanyolország–Szerbia
13:30: Oroszország–Horvátország
17:30: Egyesült Államok–Japán
18:50: Kanada–Kazahsztán
20:10: MAGYARORSZÁG–Olaszország
21:30: Brazília–Montenegró

JÚLIUS 21., PÉNTEK

9:30: Spanyolország–Dél-Afrika
10:50: Szerbia–Görögország
12:10: Egyesült Államok–Oroszország
13:30: Japán–Horvátország
17:30: Brazília–Kanada
18:50: Montenegró–Kazahsztán
20:10: Franciaország–MAGYARORSZÁG
21:30: Ausztrália–Olaszország

További program
Július 23., vasárnap

A nyolc közé jutásért:
C2–D3
C3–D2
A2–B3
A3–B2

Július 25., kedd

Negyeddöntő:
A1–C2/D3
B1– C3/D2
C1– A2/B3
D1–A3–B2

Július 27., csütörtök

Elődöntő:
A1–C2/D3 győztese–B1–C3/D2 győztese
C1– A2/B3 győztese–D1–A3–B2 győztese

Július 29., szombat

Bronzmérkőzés
Döntő

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS