Vizes vb – Cseh László döntős 100 méter pillangón

image

Cseh László az ötödik legjobb idővel bejutott a döntőbe 100 méter pillangón a barcelonai vizes világbajnokság úszóversenyeinek pénteki versenynapján.

    Cseh a számára csalódást jelentő, érem helyett ötödik helyet hozó csütörtöki 200-as vegyesdöntő után 100 pillangón délelőtt is jól úszott, 51.89 másodperccel nem sokkal maradt el 51.77-es országos csúcsától, aztán a délutáni elődöntőben megjavította.
    A legjobb 16 között a második futamban szerepelt. Rajtja nem sikerült igazán jól, de fokozatosan zárkózott fel, s nagy hajrával negyedikként csapott a célba 51.61-es idővel. Futamában ugyan hárman is előtte végeztek, de az előző nyolcasban csak egy úszó volt nála gyorsabb, így készülhet a szombati fináléra.
    „A magyar rekordnak örülök, de ez a mezőny erősebbnek tűnik, mint a londoni olimpiáé. Pörgetni nem tudtam úgy, mint a többiek, viszont nem fáradtam el, holnap a döntőben még tovább szeretném javítani a csúcsot” – mondta Cseh László.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.