Vizes vb – Egy kivételével csak az olimpiai A szintes úszók indulnak egyéniben

MH/MTI
2023. december 22. péntek. 14:24

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a szokottnál kisebb csapattal vesz részt a vb-n a válogatott, de a szóba jöhető úszók közül sem mindenki lesz ott a rajtnál, mivel a 200 háton címvédő Kós Hubert nem szakítja meg az arizonai olimpiai felkészülését a verseny miatt.

Holló Balázs esetében a kapitány eltekintett az A szintes kritériumtól, mivel ő döntőt úszott a fukuokai vb-n, és talán épp Dohában teljesíti majd a párizsi szintet.

További úszók néhány napra érkeznek majd Dohába, Sós Csaba ugyanis még a vegyesváltókban is lát esélyt az ötkarikás kvótaszerzésre. Az Egyesült Államokban tanulók közül Kós klubtársa, Sárkány Zalán esetleg engedélyt kaphat, hogy 1500 méteren ússzon, illetve még Ábrahám Minna és Kalmár Aliz megjelenésére is lehet esély.

A nyíltvízi úszóknál a legutóbbi világkupán elért helyezések alapján Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid kap lehetőséget, Gálicz Péter tartalékként utazik, míg a nőknél Fábián Bettina és Szimcsák Mira utazik, valamint Olasz Anna lesz a tartalék.

Az elnökség emellett jóváhagyta, hogy az eredetileg júniusra tervezett országos bajnokságot tavasszal rendezzék meg, így arra április 9. és 12. között, előreláthatólag a Duna Arénában kerül sor az Európa-bajnokság nemrég bejelentett időpontja (június 10–23.) miatt.

A magyar csapat:
medence:
——-
férfiak:
Betlehem Dávid, Holló Balázs, Jászó Ádám, Kovács Benedek, Márton Richárd, Németh Nándor, Rasovszky Kristóf, Szabó Szebasztián, Telegdy Ádám, (Sárkány Zalán?)
nők:
Késely Ajna, Molnár Dóra, Pádár Nikolett, Sebestyén Dalma, Szabó-Feltóthy Eszter
vegyes váltó:
Kalmár Aliz (Békési Eszter?), Komoróczy Lora, Senánszky Petra, Ugrai Panna, Sós Dániel, Mészáros Dániel, Kapás Boglárka, (Ábrahám Minna?)

nyílt víz:
———
férfiak:
Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid, Gálicz Péter (tartalék)
nők:
Fábián Bettina, Szimcsák Mira, Olasz Anna (tartalék)

Írta a Magyar Hírlap