Vizes vb: elődöntőt ért az ausztrálok elleni győzelem

Éremért játszhat válogatottunk a vb-n.

Fotó: MTI

Az egyformán a szűk világelitbe tartozó együttesek összecsapásának azzal a háttérrel vághattak neki a felek, hogy a legutóbbi két tétmérkőzést az ausztrálok nyerték. A távoli kontinens képviselői mellett szólt, hogy – miként Bíró Attila szövetségi kapitány fogalmazott: -“brutálisan erősek”, fizikailag szinte verhetetlenek, viszont az erőfölény – ahogyan azt már Vályi Vanda, a leggyorsabb hazai hölgypólós mondta: –  sok úszással a védelmük szétzilálható, s a kreatív megoldások mellett a magyar szurkolói had is sokat segíthet. A találkozó tétje magáért beszélt: a győztes a legjobb négy közé jut, a vesztes viszont legjobb esetben is csak vb-ötödik lehet.

Vályi Vanda hozta el a labdát a ráúszásnál négyezer néző üdvrivalgása közepette, a vezetést azonban nem a 2020-ban Európa-bajnoki harmadik, a múlt nyáron Tokióban olimpiai bronzérmes magyar csapat, hanem a  tavalyi ötkarikás játékokon ötödik ausztrálok szerezték meg. Keszthelyi Rita egyenlített, Gurisatti Grétának köszönhetően pedig már a hazaiaknál volt az előny (2-1). Csakhogy a nyitónegyed végére fordított a rivális (2-3).

A második negyed hosszú perceken át a fel-le úszásokról szólt, mert mindkét oldalon elrontották a támadásokat, ám rendre kimaradtak a helyzetek, mígnem végre Keszthelyinek sikerült az egyenlítés (3-3).

A nagyszünet után folytatódott a hibákkal tarkított mezőnyjáték, kölcsönösen pontatlanok voltak a csapatok, vagy a kapusok voltak jókor jó helyen. Érzékelhető volt az idegesség itt is, ott is, és már csaknem három perc lepergett a harmadik negyedből is, amikor Vályi a jobb alsó sarokba zúdította a labdát (4-3). Kőkemény csata zajlott a vízben, olykor kíméletlen párharc folyt minden labdáért. Harminchat másodperc volt vissza a negyedből, amikor Rybanska Natasa közelről a hálóba húzta az ötödik magyar gólt (5-3).

A záró játékrészben büntetőből szépítettek az ausztrálok, Rybanska azonban, miután remekül blokkolt, az ellenakció végén a jobb felső sarokba zúdított (6-4). Kettős emberelőnyből 6-5-re alakította az állást a rivális. Hetvenöt másodperc volt vissza, amikor Keszthelyi a jobb alsóba lőtt, harmadik találata pedig 7-5-es magyar vezetést, egyszersmind – bár egy ausztrál gól még esett – hazai győzelmet  eredményezett.

Sikerével Magyarország válogatottja jutott a legjobb négy közé, s játszhat a döntőért csütörtökön a hollandokkal, míg Ausztrália együttese az 5-8. helyért folytathatja.

Eredmények, női vízilabda:
Negyeddöntő:

Ausztrália-Magyarország 6-7 (3-2, 0-1, 0-2, 3-2)
Gólszerzők: Halligan 3, Andrews 1, Mihajlovics 1, Ballesty 1 ill. Keszthelyi-Nagy 3, Rybanska 2, Vályi 1, Gurisatti 1

A további eredmények:
Egyesült Államok-Spanyolország 13-8 (3-3, 3-2, 5-3, 2-0)
Olaszország-Franciaország 17-7 (3-2, 4-1, 6-1, 4-3)
Hollandia-Görögország 12-7 (3-1, 3-2, 3-3, 3-1)

alsóház (Szeged):
a 13. helyért:
Dél-afrikai Köztársaság – Brazília 8-7 (2-2, 3-3, 0-1, 3-1)

a 15. helyért:
Thaiföld-Kolumbia 10-6 (2-2, 1-2, 2-2, 5-0)

a 9-12. helyért:
Új-Zéland – Argentína 13-7 (3-3, 4-2, 4-1, 2-1)
Kanada-Kazahsztán 19-11 (3-2, 6-3, 5-3, 5-3)

(MTI-vizipolo.hu)