Vizes vb: Kikapott az amerikaiaktól, és a hetedik helyért játszik a férfi válogatottunk

Ötösök döntöttek az amerikaiak ellen.

Fotó: MTI

Elrontott előnyökkel kezdtek a csapatok, közel három percet kellett várni az első gólra, ekkor Varga Dénes vette észre, hogy az amerikai kapus látványosan kint tempózva a centerbejátszás megakadályozására készül, az olimpiai bajnok klasszis pedig egy remek ejtéssel talált a hálóba.

A hazai előnyt Manhercz Krisztián növelte, az amerikaiak pedig egy szabaddobás-góllal szépítettek. Egy újabb eladott labda után a tengerentúliak megúszásból egyenlítettek, majd egy ötméteressel a vezetést is megszerezték. Egy perccel a negyed vége előtt a kettős emberelőnyt Nagy Ádám értékesítette közelről, 1.3 másodperccel a dudaszó előtt pedig Manchercz lövése csúszott be az amerikai kapus hóna alatt.

A második negyed fele nagy tempóban, de találat nélkül pörgött le, majd Zalánki Gergő balkezes gólja törte meg a ritmust, egy perccel később pedig a helyére érkező Burián Gergely kapásból talált be. Az amerikaiak időkérés után fórból szépítettek, Alexander Bowen gyönyörűen, elhajlásból pattintott Vogel Soma kapujába, később Jake Ehrhardt bombázott Pohl Zoltán blokkja mellett a hálóba. Mindeközben három magyar fór is eredménytelenül zárult.

A harmadik felvonás második percének végén kettős előnyből megint egyenlítettek amerikaiak, a túloldalon viszont egy rossz passz miatt kimaradt a fór. A magyarok Manhercz egyéni villanásának köszönhetően kerültek újra előnybe, az újabb előnyt pedig Nagy Ádám fejezett be sikerrel. A tengerentúli gárda nem szakadt le, Benjamin Stevenson lövése átcsorgott a hullámokon, ráadásul egy másodperccel a dudaszó előtt ötméterest kapott – Hárai Balázs pedig már nem jöhetett vissza -, és Hannes Daube nem hibázott.

A záró nyolc perc elején az amerikaiak fór után átvették a vezetést – közben Pohl Zoltán is kipontozódott -, Varga viszont egy megúszás után átverte az amerikai kapust, aki a passzra kimozdult, ahelyett viszont a labda a hálóban landolt. A magyar védekezés továbbra is lyukas volt, az amerikaiak újra könnyedén használták ki a fórt, majd a Manherczcel szemben megítélt kontrát követően egy megúszás után kettővel elmentek. Zalánki visszahozta a reményeket, Märcz Tamás pedig Lévai Mártonnal frissített a kapuban.

A hazaiak rendkívül sok hibával játszottak, Nagytól elvették a labdát, pillanatokkal később azonban jóvá tett valamit a hibájából, előnyből egyenlített.

Az amerikaiak egy perccel a vége előtt emberelőnybe kerültek, ám Lévai hárította a lövést. Az ítélet a túloldalon is érkezett, a kapitányi időkérés után viszont Manhercz lövését viszont védte Adrian Weinberg.

Az ötöspárbajban egyetlen játékos, Vámos Márton hibázott – Varga, Nagy, Manhercz és Zalánki magabiztos volt -, így az amerikaiak nagy sikert arattak.

Eredmények, férfi vízilabda:

az 5-8. helyért (Margitsziget):
Magyarország-Egyesült Államok 11-11 (4-3, 2-2, 2-2, 3-4, ötméteresek után: 4:5)
Gólszerzők: Nagy 4,Manhercz 4, Zalánki 4, Varga Dénes 3 Burián 1 ill. Daube 3, Bowen 3, Stevenson 3, Irwing 2, Ehrhardt 1, Dodd 1, Woodhead 1 Hallock 1.

Szerbia-Montenegró 10-7 (2-2, 3-2, 3-2, 2-1)

Elődöntő (Margitsziget):
Spanyolország-Horvátország 10-5 (3-3, 2-0, 2-2, 3-0)
Olaszország-Görögország 11-10 (4-2, 2-3, 1-1, 4-4)

korábban
alsóház (Szeged):

a 9. helyért:
Japán-Georgia 16-15 (3-6, 7-3, 2-2, 4-4)

a 11. helyért:
Ausztrália – Dél-afrikai Köztársaság 19-4 (3-2, 6-0, 4-1, 6-1)

(MTI-vizipolo.hu