Vizes vb: szexuális zaklatással gyanúsítják a magyar úszót

A dél-koreai rendőrség megtiltotta, hogy Kenderesi Tamás elhagyja az országot, mert vizsgálat indult az olimpiai bronzérmes ellen szexuális zaklatás ügyében – jelentették be a helyi hatóságok vasárnap.

A kvangdzsui vizes világbajnokságon részt vevő Kenderesit vasárnap hajnalban állították elő és hallgatták ki egy helyi éjszakai bárban történt esetről – mondta a kvangdzsui rendőrség illetékese a Reuters brit hírügynökségnek.

A Yonhap hírügynökség szerint egy 18 éves nő hívta a rendőrséget.

A magyar csapat illetékese megerősítette, hogy a riói olimpián bronzérmes Kenderesit kihallgatták, majd szabadon engedték és visszatért az sportolók falujába.

Nem engedélyezik azonban, hogy elhagyja Dél-Koreát a következő 10 napban – mondta egy rendőrségi illetékes.

A Yonhap hírügynökség korábban azt jelentette, hogy a sportoló tagadta a vádakat.

A Magyar Úszó Szövetség vasárnapi közleményében jelezte, a koreai magyar nagykövetség munkatársaival együttműködve mindent elkövet annak érdekében, hogy kétséget kizáróan tisztázódjék, jogosak-e a Kenderesi Tamás ellen felhozott vádak.

“A vizsgálati szakaszban a magyar válogatott tagját megilleti az ártatlanság vélelme, ugyanakkor ha hivatalosan igazolást nyer vétkessége, úgy a MÚSZ a szövetség fegyelmi bizottságát fogja felkérni a további lépések megtételére. A Magyar Úszó Szövetség elítél mindennemű, az emberi méltóságot sértő cselekedetet, a magyar úszóválogatott tagjaitól pedig mindenkor a nemzeti színekhez és a sportág hagyományaihoz méltó magatartást követel meg. Ezen elvek megsértői az elkövetett vétség súlyának megfelelő büntetésre számíthatnak.” – áll a közleményben.

A 22 éves Kenderesi 200 méter pillangón nyolcadik lett szerdán.

A szervezők nem nyilatkoztak az ügyről, mondván az magánügy, nem érinti a versenyt.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS