Vízilabda Eb: megfricskázták az olaszok a Kemény-legényeket

image

A várakozásokkal ellentétben nem jutott döntőbe a magyar férfi vízilabda válogatott a zágrábi Európa-bajnokságon, miután az olaszok 10-8-as győzelmet arattak. A déliek sikere megérdemelt, támadásban és védekezésben egyaránt felülmúlták Kemény Dénes csapatát, akik így szombaton Szerbiával mérkőznek a bronzéremért.

Nem várt leosztással indult az első negyed, miután az olasz válogatott két gólt is lőtt, míg Kemény Dénes fiai „nulláztak”. Majd’ négy percig nagyobb helyzet nélkül úsztak fel-alá a csapatok, míg egyszer csak Pietro Figliolihoz került a jobb szélen a labda, és a hosszú kapufa segítségével Szécsi ketrecébe ejtett. Egyből adódott a lehetőség az egyenlítésre, mert előbb emberelőnyt, és még ugyanebből a támadásból ötméterest kapott a magyar válogatott, ám Biros Péter lövését Stefano Tempesti kivédte. Christian Presciutti már egy kiegészülő magyar csapat ellen lőtte a második olasz gólt.

A második negyedben érezhető volt: kell a gól, kell a gól, Varga Dániel pedig egy emberelőnynél hamar megvillantotta fantasztikus jobbját, és bevágta az első magyar találatot. Ez nem marad válasz nélkül, bosszantó módon ismét épp visszajött a kiállított magyar, amikor Valentino Gallo a blokk és Szécsi keze alatt is begyötörte a labdát a rövid alsó sarokba. Az olaszok kiválóan védekeztek, messze a kaputól támadták az ellenfelet, ám Kis Gábor becsülettel szállította a kiállításokat, és egy ilyen, gyorsan megjátszott forma után Madaras Norbert zárkóztatta fel egy gólra a magyarokat. Azonban legyen távoli lövés, akár három méterről leadott Kis-bomba, vagy a blokk állta útját a labdának, vagy Tempesti vadászta le a löketet. A negyed Madarasról szólt, egy perccel a sípszó előtt olyan lövéssel egalizált, ami után a klubtárs Tempesti is csak az eget kutathatta, mert a labdához köze sem volt. Mégis olasz vezetéssel zárult az első szakasz, Gallo az első góljához kísértetiesen hasonló körülmények között volt eredményes.

Amikor Kis Gábor Varga Dánieltől kapott álompasszt, aztán háttal a kapunak kérlelhetetlenül bevágta, azt hittük elindul valami, ám Figlioli és Niccolo Gitto távoli találataival ismét elhúztak a fehérsapkás olaszok. Madaras ugyan ismét beköszönt a balszélről, ám ez és a kapuscsere sem segített, Nagy Viktor hálóját is bevette Gitto. Aztán a negyed felénél az olaszok a háromgólos előnyért „úsztak meg”, ráadásul ziccerbe is kerültek, Nagy Viktor bravúrt mutatott be. A kapus védése fordulópont volt, a rákövetkező támadásból a fantasztikus erejű Hosnyánszky Norbert először lőtt a hálóba. A Vasas kapusa folytatta a parádézást, előbb jól jött ki kapujából, majd újabb ajtó-ablak helyzetben védett. Azonban Stefano Luongo távoli lövésénél tehetetlen volt, nem úgy, mint Tempesti Varga Dénes ötméteresénél. Kis Gábor négy védő gyűrűjében fordult kapura, aminek büntető lett a jutalma. Jutalom, de nem nekünk, pedig ha nem maradnak ki az ötösök, bizony nem kétgólos hátránnyal kezd neki az utolsó negyednek a magyar válogatott.

Egyre távolabbinak tűnt a horvátok ellenei Eb-döntő, mert öt perccel a vége előtt Massimo Giacoppo háromgólossá növelte a déliek fölényét. Alessandro Campagna egy olasz emberelőny előtt kihasználta első időkérését, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy a tizedik olasz góllal eldöntse az összecsapást. Ez nem sikerült, két perccel később, majd’ ugyanennyivel a vége előtt Szívós Márton közeli találatával pedig életben tartotta az egyre halványuló reményt. Figlioli azonban szétoszlatta a magyar álmokat, a Recco fiatalja Pazar ejtéssel ismét „közte hármat” varázsolt. Szívós egy mindent bele alapon bevágott góllal hozott valamit, ám másféllel a vége előtt éppen ellene fújtak – elég érdekesen… – kontrát. Egy másodikat is megítéltek ellene, ami az olaszok jó játékától függetlenül okot ad a bírók bírálására, lévén ilyen kevéssel a lefújás előtt nem illik így belenyúlni a meccsbe, ám kár ezen keseregni. Alessandro Campagna alakulata kiválóan védekezett, pontos, távoli lövésekkel bevette előbb Szécsi, majd Nagy Viktor kapuját, a magyaroknál pedig Madaras és Szívós szép gólokat lőtt, Biros jól osztogatott, de csapatként nem tudott mit kezdeni a tempót gyilkoló kemény olaszokkal.

Szombaton a csoportkörben már egyszer legyőzött szerbekkel mérkőznek a Kemény-legények a bronzéremért.

reb