Vízilabda Eb – Nehéz csoportba került a magyar férfi válogatott

image Rendkívül nehéz hatosba kapott besorolást a magyar férfi vízilabda-válogatott a július 14. és 27. között sorra kerülő budapesti Európa-bajnokság vasárnapi csoportsorsolásán.

    Benedek Tibor szövetségi kapitány világbajnoki címvédő együttese Szerbiával, Németországgal, Horvátországgal, Franciaországgal és Spanyolország találkozik a csoportkörben.
    A női együttes a görög, a holland és a brit gárdával került azonos négyesbe.
    „Még a görögöket kaphattuk volna a németek helyett, akkor aztán a lehető legrosszabb sorsolás valósul meg” – értékelt a férfiak szakvezetője, aki úgy vélte, óriási küzdelem lesz a csoportelsőségért, és még az első háromba kerülni se lesz könnyű. Hozzátette, annak örül, hogy rögtön a spanyolokkal kezdenek.
    Merész András vb-bronzérmes női csapata számára a legutóbbi Eb-n második görög együttes tűnik a legnehezebb riválisnak, de a britek legyőzése nem okozhat gondot, így a kieséses szakasz elérése szinte kötelező.
    A csoportok győztesei közvetlenül az elődöntőbe jutnak, míg a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak egymással a legjobb négybe kerülésért.
    A legutóbbi Eb-n mindkét magyar csapat harmadik lett.

    A budapesti Eb csoportsorsolásának eredménye:
    férfiak:
A: Montenegró, Olaszország, Görögország, Románia, Oroszország, Grúzia
B: Szerbia, MAGYARORSZÁG, Németország, Horvátország, Franciaország, Spanyolország
    nők:
A: Görögország, MAGYARORSZÁG, Hollandia, Nagy-Britannia
B: Olaszország, Oroszország, Spanyolország, Franciaország

Megosztás:
Share: