Vízilabda Eb – Változás a női válogatott keretében

Rybanska Natasa sérülése miatt Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya változtatni kényszerült keretén a szombaton kezdődő spliti Európa-bajnokságra.

Fotó: MTI / archív

A magyar szövetség szerdán a honlapján közölte, hogy a júniusi hazai világbajnokon ezüst-, a tavalyi olimpián pedig bronzérmes együttes szakvezetője Rybanska helyére Dömsödi Dalmát hívta meg a csapatba, amely szerdán délelőtt indult el busszal a horvátországi városba.

“A két világversennyel megspékelt nyárra, a nem mindennapi terhelésre jellemző, hogy az utolsó pillanatban is változtatni kellett a kereten: Rybanska Natasa válla nem jött rendbe, így nem tud velünk utazni. Nem egy 35 éves, hanem egy 22 éves játékosról van szó – azért ez sok mindent elárul az igénybevételről”

– nyilatkozta a honlapnak a szakember. – “Natasa kiesése felborított sok mindent, de igyekszünk megoldani a problémát, sőt bízom abban, az újabb kényszerű fiatalításból még jól is kijöhetünk.”

A magyar együttes a kontinensviadalon Horvátország, Németország, Görögország, Hollandia és Románia legjobbjaival találkozik a csoportkörben. A két legerősebb riválissal rögtön az első két napon kell megküzdenie, mivel a görögökkel szombaton, a hollandokkal vasárnap játszik.

A magyar női válogatott Eb-kerete:

kapusok:
Kiss Alexandra (Tigra-ZF-Eger), Magyari Alda (UVSE-Hunguest Hotels)

mezőnyjátékosok:
Dömsödi Dalma, Máté Zsuzsanna, Vályi Vanda (mind FTC-Telekom), Faragó Kamilla, Peresztegi-Nagy Kinga (mind UVSE), Farkas Tamara, Leimeter Dóra (mind BVSC-Zugló), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Mahieu Geraldine, Szilágyi Dorottya (mind Dunaújvárosi FVE), Parkes Rebecca (Ethnikosz)

(MTI-vizipolo.hu)