Vízilabda Eb – Vereség a címvédő spanyoloktól a női negyeddöntőben

A magyar női vízilabda-válogatott 15-11-re kikapott a címvédő spanyol csapattól a spliti vízilabda Európa-bajnokság hétfői negyeddöntőjében.Fotó: MTI

Bíró Attila szövetségi kapitány olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes együttese hamar háromgólos hátrányba került, de 5-5-nél még utolérte az olimpiai ezüstérmes riválist, amely ezt követően ismét elhúzott, a magyarok erejéből pedig már csak a szépítésre futotta a hajrában.

A magyarok az 5-8. helyért szerdán a franciák ellen folytatják, míg a spanyolok ellenfele a vb-bronzérmes Hollandia lesz az elődöntőben.

A magyaroknak bőven volt törlesztenivalójuk a spanyolokkal szemben, mivel tavaly a tokiói olimpián, 2020-ban pedig a hazai rendezésű kontinensviadalon is tőlük kaptak ki az elődöntőben. Bíró Attila szövetségi kapitány a sorsdöntő mérkőzésre Dömsödi Dalmát és Farkas Tamarát nem nevezte a 13 fős meccskeretbe. A himnuszt követően pedig Gurisatti szokásos “gyerünk csajok” kiáltása töltötte be a női játéknapokon ürességtől kongó Spaladium Arénát.

A magyar csapat rögtön emberelőnyben támadhatott az első akciójánál, de Parkes ziccert rontott, a túloldalon szintén létszámfölényes szituációban Magyari védett remekül. A második magyar fór is kimaradt, ám a negyedik percig nem került hátrányba a csapat a kiváló blokkoknak köszönhetően. Az első spanyol gólra viszont rögtön jött a második is egy rövid sarokba eleresztett lövésből. A harmadik 20 másodperces büntetést ugyan Horváth gólra váltotta, de a címvédő részéről Ortiz Munoz egy-egy távoli bombával és ejtéssel válaszolt.

Eleinte a második negyedben is maradt a pontatlan támadó játék, de a spanyolok sem növelték az előnyüket, mert sorozatosan a kapufát találták el. A hatodik magyar előnyből ugyan Szilágyi betalált, a háromgólos különbség viszont gyorsan visszaállt, mert a rivális kettős emberelőnyben nem hibázott. A nagyszünet előtti percekben a magyarok egyenlítettek, mert a sokadik bejátszásból Parkes eredményes volt, majd Szilágyi okos ejtéssel szerzett gólt, végül előnyből az addig sokat rontó Gurisatti is betalált. Eközben a védekezést továbbra is nagyszerű blokkok, Magyari védései és alkalmanként spanyol kapufák jellemezték, azonban a dudaszó előtt három másodperc ismét vezetést szerzett az ellenfél.

A fordulást követően Ruiz Barril távolról pattintott a magyar kapuba, de ezt követően ismét Magyari bravúrjai kellettek ahhoz, hogy ne álljon vissza a háromgólos differencia, mígnem az egyre jobb formát mutató Parkes villant ismét center pozícióból. Csakhogy a túloldalon poszttársa, Leiton Arrones két ugyanilyen góllal válaszolt. Utána a rengeteg kiállítást hozó mérkőzésen előnyökből és ötméteresből felváltva estek a gólok, a végén viszont a spanyolok akcióból is eredményesek voltak, így négy találattal elhúztak.

Az utolsó nyolc percben a csapatkapitány Garda harmadik és Leimeter első gólja visszahozta a magyar reményeket, de a spanyolokat gyorsan megnyugtatta, hogy fórból sikerült gólt dobniuk. A kissé feszültté váló találkozón egyre több lett a pontatlanság, a rossz passz, a magyarok például kapura lövésig sem jutottak el emberelőnyből, pedig előtte Bíró Attila időt kért. A gólcsendet Garcia Godoy távoli lövése törte meg, amivel végleg lezárta a meccset. Vályi gólja már csak szépségtapasz volt, azonban még erre is érkezett spanyol válasz.

Nők, negyeddöntő:
Spanyolország-Magyarország 15-11 (4-1, 2-4, 6-3, 3-3)
magyar gólszerzők: Garda 3, Szilágyi, Parkes, 2-2, Horváth, Gurisatti, Leimeter, Vályi 1-1

Korábban:
Olaszország-Horvátország 16-8 (5-2, 4-2, 3-2, 4-2)
Hollandia-Franciaország 22-3 (3-0, 5-2, 7-0, 7-1)
Később:
Görögország-Izrael 20.30

Korábban:
a 11. helyért:
Románia-Szlovákia 9-5 (3-2, 1-0, 2-2, 3-1)
a 9. helyért:
Szerbia-Németország 12-9 (3-1, 4-2, 1-1, 4-5)

(MTI-vizipolo.hu)