Merész András korábban már elmondta a hvg.hu-nak, hogy a magyar női pólóválogatott Európa-bajnoki bronzérmében alaposan benne volt egy régi és egy új módszer, a lépcsőzés és a coaching.
A csapat két kulcsjátékosa, a gólkirály Keszthelyi Rita és az Amerikában tanuló kapus, Bolonyai Flóra mondja el, ők hogyan látják a csapatot, a női vízilabdát, és ami körülötte van.
– Merész András a hvg-nek adott interjújában említette a coachingot, mint egy új és bevált módszert. Te mit gondolsz róla, belülről nézve -kérdeztük Keszthelyi Ritát ?
" Valóban nagyon sokat segített, mert ma már többet kommunikálunk egymással. Volt erre korábban is kísérlet, de ez most érezhetően más. A foglalkozásokon mindenkinek válaszolnia kell a kérdésekre, vagy elmondania a véleményét, akár olyanokra is, hogy ki hogyan érzi magát reggel. Így viszont egymásról is sokat tudunk meg, közelebb kerülünk egymáshoz."
– es ezt a medencében is érzitek?
"Persze, de erre szükség is van, mert egyébként folyamatos ütemkésésben lennénk. es a kommunikáció javulása a koncentrációnkat is javította, ami legalább olyan fontos. Ez a kettő szerintem egyértelműen a coaching érdeme."
– A kapitány azt is említette, hogy az Eb-n kulcs volt a csapategység, és viccesen hozzátette, hogy ez 13 nő esetében komoly eredmény. Vannak azért klikkek és konfliktusok?
"Ez egy fiatal csapat, a játékosok nagy része régóta ismeri egymást, és játszik együtt. erdekes, de nem nagyon vannak konfliktusaink, ami elsősorban csapaton belüli toleranciának köszönhető. Tovább tudunk lépni a problémákon. Rossz értelemben vett klikkek egyáltalán nincsenek, de persze vannak, akik nagyon jóban vannak egymással, egy klubban vízilabdáznak, vagy rendszeresen szobatársak az edzőtáborokban és a tornákon. en Takács Orsival például még Szentesen is együtt lakom."
– es rangsor van?
"Drávucz Ritára nagy szerep hárul, rá hallgatunk leginkább a medencében, de ugyanígy a kapus is folyamatosan magyaráz, és irányítja a védelmet, vagy kiabálja, hogy ki mikor jöjjön vissza. A csapatkapitánynak a parton inkább összetartó szerepe van, de sosem viselkedett úgy, mintha a főnökünk lenne."
– A másik régi-új fegyver a lépcsőzés. Meg lehet ezt szeretni? Merész András szerint igen.
"Szerintem akkor megszerethető, ha megszokja az ember, mert az eleje egy kínszenvedés. Ez már csak abból is adódik, hogy egy vízi sportolónak nem az az álma, hogy a parton lépcsőzzön. Nekem egyébként napfüggő, hogy mennyire szeretem. Hét elején még igen, de a végén már azért csinálom meg, mert tudom, hogy kell. Nyilván jobban szeretek labdával edzeni, elsősorban persze lőni, de blokkolni is. Orsi mindig azt mondja rólam, hogy abszolút csatárszellemű játékos vagyok."
– Meg voltál elégedve magaddal az Eb-n?
"Végül is jól jött ki a lépés, de a torna előtt ez még nem így nézett ki. Az indulás előtt pár nappal beteg lettem, magas lázam volt, még infúzióra is kötöttek. Megijedtem, hogy nem tudok menni, és kárba vész az eddigi munka. Végül meggyógyultam, de szerintem azért így is volt gyengébb meccsem, a görögök és a spanyolok ellen."
– es a csapat sikerének szerinted mi az oka?
"Amikor biztos volt a kvalifikációs tornára való kijutás, akkor hatalmas teher esett le rólunk. Ehhez képest a bronzérem már csak egy plusz volt. Áprilisban, Triesztben valami hasonlót kell alakítanunk, cél a négy közé kerülés, ami biztos olimpiai részvételt jelent. Erre van 7-8 esélyes csapat, de a női vízilabda tényleg kiszámíthatatlan, jól bizonyítja ezt az oroszok elleni két meccsünk. Londonban ez viszont azt jelenti, hogy akár az is simán megnyerheti az olimpiát, aki utolsónak jut "
– es a sokat emlegetett bírói nyomást hogyan viselitek?
"en speciel még a közönséget sem hallom meccs közben, extázisban, egyedül Bandit (Merész Andrást). Úgy vagyok vele, hogy amit a bíró megítélt, azt megítélte, nem fogja visszavonni. Ilyenkor egy a cél: ki kell védekezni, ami a mai vízilabdában kulcsfontosságú. Azt tapasztaltam, hogy a bírók azért valahogy visszaadják ezeket az eseteket, nekünk pedig meg kell tanulnunk élni azzal a kevés lehetőséggel, amit kapunk."
Az Európa-bajnokságon kiválóan védte a magyar kaput Bolonyai Flóra.
Őt is megkérdeztük.
– Hogyan és miért kerültél Amerikába?
"Családon keresztül, az unokatestvéreim ajánlgatták folyamatosan, de kint tanult Jancsó Patrícia és Pelle Anikó is. A gimnázium utolsó éve alatt szétnéztem az amerikai egyetemeken, és a University of Souther California éppen kapust keresett. Az ok egyébként nagyon egyszerű, itt tudok egyszerre tanulni és magas szinten edzeni, sportolni. Egy montenegrói edzőm van, aki más felfogású, de nagyon jó tréner, ráadásul külön kapusedző foglalkozik velünk, ő pedig horvát. Ugyanakkor önállóbbnak is kell lennem, világot látok és megtanulok angolul."
– es nem nehéz több ezer kilométerről a csapattal való kapcsolattartás?
"Egyáltalán nem érzem hátrányát a nagy távolságnak. Nagyon jóban vagyok a csapattársaimmal, sokukkal játszottam már a korosztályos válogatottban, és együtt nyertünk ezüstérmet tavaly szeptemberben a junior világbajnokságon. Rendszeresen tartjuk a kapcsolatot Skype-on vagy Facebookon, különösen Keszthelyi Ritával, Kisteleki Hannával, Illés Annával és Antal Dórával.
De a másik kapussal, Gangl Edinával is nagyon jóban vagyok, akivel csapattársak voltunk Újpesten. Bevallom, a decemberi Kanada Kupa előtt én is aggódtam. Akkor kerültem fel a felnőtt csapathoz, és bennem volt, hogy ez most egy új közösség, vajon hogyan fogadják majd az új játékost. De mindenki nagyon nyitott volt, csak azt nézték, hogy még erősebbek lehetünk."
– Ráadásul újoncként neked kell irányítanod hátul. Hogyan kommunikálsz a védőkkel?
"A meccs előtt mindig megbeszéljük az aktuális taktikát, de természetesen folyamatosan kiabálok, üvöltözök, próbálok mindent jelezni a többieknek. Van, amit ők nem látnak úgy, mint én."
– Meddig maradsz a tengerentúlon?
"Négy éves a suli, azaz még három évig biztosan."
– Merész András szerint itthon gyakorlatilag amatőr a női vízilabda. Kint mi a helyzet?
"Amerikában teljesen amatőr a női vízilabda, nagyon szigorú szabályok vannak. Még azok sem kapnak fizetést, akik az olimpiára utaznak."
– Ez mennyire befolyásolja a jövődet?
"Mondhatnám, amit mindenki, hogy addig csinálom, amíg élvezem, de nekem sok fog múlni Londonon. Ott majd meglátom, akarom-e folytatni 2016-ig. Tény, nem arra készülök, hogy negyvenéves koromig fogok vízilabdázni, mert ez nem profi sport itt, és otthon se igazán, így csak az európai ligák jöhetnek számításba. A terveim között szerepel az egyetemi master-képzés elvégzése is, erre ösztönöznek szüleim is, de egyelőre nem tudom, Magyarországon vagy Amerikában."
– Most azért, gondolom, az olimpia az első.
"Persze, a kvalifikációs torna megvan, de szerintem már az Európa-bajnokság előtt is letettük a névjegyünket. Az olimpiára négy hely van, de én nagyon hiszek a kijutásban, biztos vagyok benne, hogy meglesz. Ezzel kelek és ezzel fekszem."
– Téged sem keserít el a néha igazságtalan bíráskodás?
"Nem foglalkozom vele, mert pontosan tudom, hogy csak felhúznám magam, ha meccs közben kitekintenék az eredményjelzőre. Igaz, hogy mi általában kétszer annyi kiállítást kapunk, mint az ellenfeleink, de mégis, én ritkán érzem jogtalannak a játékvezetők ítéletét. A baj inkább az, hogy a másik oldalon mi ezt nem kapjuk meg annyiszor. Beszélgetünk erről a testvéremmel, és az is lehet, hogy ez egy ilyen dominószerű dolog, azaz ha egy bíró egyszer sokat fúj ellenünk, akkor a többi zt megjegyzi és követi. De nem hiszem, hogy ez kifejezetten ellenünk irányulna. Ebben a sportban mindenki azt érzi, hogy ellene fújnak."
