Vízilabda vb – Csak a harmadik kalapban a magyarok

image

Elkészült a júliusi, sanghaji vizes világbajnokság 16 csapatos férfi vízilabdatornájának kiemelése az április 15-én esedékes csoportsorsolásra: Magyarország csak a harmadik kalapba került.

    Ezt azt jelenti, hogy a kínai vb alapszakaszában nem találkozhat Brazíliával, Németországgal és Ausztráliával. Viszont több, a végső győzelemre szintén esélyes együttessel is "összejöhet" kvartettjében, miután az első kalapba tették a legutóbbi Világkupa első négy helyezettjét: Szerbiát, Horvátországot, Spanyolországot és az Egyesült Államokat, a másodikba pedig a Világligából kvalifikált Montenegrót és Olaszországot, továbbá Kanadát és Romániát. Magyarország sem a Világkupában, sem a Világligában nem indult.
    "Nem tartom reálisnak a csoportok ilyetén kialakítását" – idézte Kemény Dénest, az olimpiai bajnoki címvédő nemzeti csapat szövetségi kapitányát a férfiválogatott honlapja, a www.vlv.hu.
    Kemény hozzátette, sok múlhat a sorsoláson:
    "Teljesen mindegy, ez van. Láthatóan sok fog múlni a sorsoláson, ebből a kínálatból a magyar csapat kerülhet kifejezetten erős, de könnyebb csoportba is."
    A vb-sorsolás "kalapösszetétele":
A: Szerbia, Horvátország, Spanyolország, Egyesült Államok
B: Montenegró, Románia, Kanada, Olaszország
C: Brazília, MAGYARORSZÁG, Németország, Ausztrália
D: Dél-Afrikai Köztársaság, Kazahsztán, Japán, Kína