Vodafone Kupa – Győzelemmel kezdtek a magyar pólósok

image

A júliusi, sanghaji világbajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott magabiztosan nyert a görögök ellen a margitszigeti Széchy Tamás uszodában zajló Vodafone Kupa első fordulójának péntek esti mérkőzésén.

    Eredmény:
Magyarország–Görögország 16-10 (4-2, 4-1, 3-5, 5-2)
—————————————————————–
a magyar góldobók: Hosnyánszky 5, Kiss 2, Varga Dániel 2, Szivós 2, Steinmetz, Madaras, Hárai, Biros, Varga II Zsolt 1-1

     Varga Dénes hátfájása miatt nem szállt vízbe, őt a vb-csapatból egyébként kimaradó Vámos Márton pótolta.
    Az olimpiai bajnoki címvédő magyar csapat 10 másodperc után máris emberelőnybe került, és Hosnyánszky góljával meg is szerezte a vezetést. A görögök alig másfél perc múlva egyenlítettek, majd Varga Dániel és Steinmetz találataival kétgólosra nőtt a hazai előny, ami az első negyed végéig meg is maradt (4-2).
    A második nyolc perc szintén magyar góllal indult, sőt Kiss rövid idő alatt duplázni tudott, Hárai akcióból volt eredményes, Hosnyánszkynak pedig sikerült, ami az ellenfélnek az első negyedben nem: ötméteresből talált a kapuba. A görögök mindössze egy gólt szereztek, így a nagyszünetben már megnyugtató előnye volt Kemény Dénes szövetségi kapitány együttesének (8-3).
    A folytatásban kreatívabban és pontosabban pólóztak a görögök, Hosnyánszky azonban két remek találattal gondoskodott arról, hogy ne váljon igazán szorossá a meccs, a negyedet ezzel együtt elveszítette a magyar csapat. Az utolsó nyolc percben ismét Kemény Dénes tanítványai irányítottak, s bár a görögök igyekeztek kozmetikázni az eredményen, a vége magabiztos hazai siker lett.
    A magyar válogatott szombaton 19 órától a németek, vasárnap délelőtt 11 órakor pedig az oroszok ellen száll vízbe.

     korábban:
Németország-Oroszország 12-11
    
    szombaton:
Görögország-Oroszország 17:30 ó
Magyarország-Németország 19 ó
    vasárnap:
Görögország-Németország 9:30 ó
Magyarország-Oroszország 11 ó