Egy év után ismét magyar csapattal készül Vojvoda Dávid, a Hanga Ádám után a legtöbbre tartott magyar kosaras. A válogatott múlt heti edzőtáborába már az Alba Fehérvár játékosaként érkezett a balul elsült olaszországi kalandot követően. A 30 esztendős hátvéd a legutóbbi idényben az olasz élvonalbeli Pallacanestro Reggianánál légióskodott, majd hosszú kényszerű várakozás után jött haza április végén.
Vojvoda Dávid (fotó: Havran Zoltán)
–A válogatott edzőtábora előtt mikor edzett előzőleg csapattal?
– Fehérvárott már júniusban elkezdtem az edzéseket. A magyar játékosoknak egy mini edzőtábort tartott a klub, ott egyéni foglalkozások zajlottak edzők irányításával. Szükségem is volt erre, mert Olaszországban a járvány okozta leállás óta tétlenkedtem, itthon a Balatonon töltöttem el a karantén heteit, nagyon kellett az a négy, júniusi hét, hogy visszarázódjak. Jó állapotban érzem magamat, és örülök, hogy a válogatottbeli társakkal együtt dolgozhattam egy héten át.
– Az olasz kalandot már kiheverte?
– Miután hazajöttem, nagyon sok emberrel beszélgettem, és magamban is sokat tépelődtem, vajon miért nem sikerült úgy az a csonka bajnoki év, mint ahogy szerettem volna. Arra jutottam, nyugodtan tükörbe nézhetek, nem tehetek arról, hogy nem nekem való szerepet szánt nekem az edzőnk. Megtettem, amit tudtam, talán rosszabbnak is érzem az idényt, mint amennyire az volt, de mindig sokat várok magamtól.
-Mi volt a gond az önnek szánt szereppel?
– Elsősorban az, hogy nem a képességeim szerint akartak használni. Amikor a pályán voltam, azt mondták, ha megkapom a labdát, csak dobjam rá. Állóhelyből, egyéni akció nélkül, holott az én erősségem az, hogy kreatívan kidolgozom a helyzetet, és abból célzom meg a gyűrűt. Elfogadtam, hogy az edzőnek megvan a stabil kezdőötöse, és tőlem azt várja, csereként beállva pontos dobásokkal lendítsek a csapaton, de az olasz társaim ebben nemigen voltak partnerek. Rajtuk azt éreztem, idejött egy magyar srác, nehogy már kulcsszerepbe kerüljön, és így nem is segítettek kibontakozni.
– Megbánta, hogy belevágott a légiós életbe?
– Ha egyszer majd visszavonulok, azt bánnám, ha nem vágtam volna bele, ha meg sem próbáltam volna. Tavaly nyáron a klub vezetőin és az edzőn is azt éreztem, kifejezetten engem akarnak, ez is a szerződés aláírására ösztökélt. Az olasz bajnokság a legjobbak közé tartozik Európában, ha onnan ilyen határozottan hívnak, akkor nem szabad kitérni a kihívás elől. Ugyanakkor már harmincéves vagyok, ennyi volt a külföldi pályafutásom.
– Volt azért haszna is a kalandnak?
– Mentálisan sokat erősödtem. Voltak lelki hullámvölgyeim, meg kellett tanulnom azokból visszakapaszkodni. Emellett a saját bőrömön tapasztaltam, hogy minden egyes edzésen muszáj ezer százalékot beleadni, hogy elfogadtassam magam az idegen környezetben, és az edző a pályára küldjön a meccseken. Ezt már most, Fehérvárott azonnal kamatoztathatom, rutinos játékosként űzöm-hajtom a fiatalokat, hogy az edzéseket vegyék maradéktalanul komolyan, mert csak akkor lehetnek mindennap jobbak. Engem külön motivál, hogy be akarom bizonyítani mindenkinek, de elsősorban magamnak, jobb játékos vagyok annál, mint amire az olasz klubban használni akartak. Az Albánál kimondottan vezérszerepet szánnak nekem, és ennek meg is szeretnék felelni.
– Gondolom, bármelyik magyar élcsapat szívesen látná a keretében. Miért az Albát választotta?
– Lehet, hogy más klubba is mehettem volna, de amikor tárgyaltunk, a fehérváriak nagyszerű terveket vázoltak fel, és nagyon tetszett ez a három évre szóló koncepció. A klub háttere stabil, ez is vonzott. Már van rá némi rálátásom, és úgy tapasztalom, hogy tényleg kifogástalanul profi egyesülethez kerültem, jó körülmények között készülhetünk. Az Alba utolsó két éve rosszul sikerült, tavaly a rájátszásba sem került be, és most a cél a visszakerülés az élmezőnybe, hosszabb távon pedig vissza akarunk jutni a nemzetközi porondra is. A csapat magja adott, jó légiósaink vannak, a keret erőssége megfelel a céljainknak.
(mno.hu / Pajor-Gyulai László)
