Volt főnöke is belerúgott Dárdaiba: „Elég volt a passzív futballból” – a magyar szivarozása sem tetszett neki

Fredi Bobic sportigazgató kitért a Hertha klubtévéjének adott interjújában a nyáron tapasztalt állapotokra is, amelyekkel a megbízatása kezdetén találkozott.

Véleményem szerint túl hangosan ünnepelték a bennmaradást a Herthánál – mondta az 50 éves játékos a klub saját televíziójának adott interjúban. – A kötelességüket teljesítették, de nem kellett volna hatalmas bulit csapni – utalt arra, hogy Dárdai Pál is egy nagy szivarral ünnepelte a megmenekülést a ZDF-nek adott nyilatkozata közben.

Az igazgató – még frankfurti időszakában – egyáltalán nem volt elragadtatva attól a

passzív futballtól,

amit a berliniek játszottak Dárdai vezetése alatt.

– Az volt az érzésem, hogy valami mást kell tennünk. Pal sokat tett a Hertháért, de nem hagyhattuk figyelmen kívül a csapat és a játékosok fejlődését

– indokolta Bobic a november végi váltást a minap a Besiktassal hírbe hozott Dárdaitól Tayfun Korkutra.

A Welt c. lap Bobic nyilatkozata mellett kitért egy másik nyilatkozatra is: a csakfoci.hu is beszámolt arról, hogy a Hertha török származású, de német válogatott középpályása, Suat Serdar is kritikus hangvételű szavakat használt, amikor a Dárdai és Tayfun Korkut közötti különbséget ecsetelte.

Az első közös edzésünk óta próbáljuk mélységből kihozni a labdákat, mindegy, mennyire szűk a terület. Így sokkal szórakoztatóbb kidolgozni a lehetőségeket. Már megpróbálunk futballozni – ez a nagy különbség – fogalmazott még a múlt héten a játékos.

Rossi: “Ha a válogatottban akar szerepelni, sokkal többet kell futnia” – interjú a kapitánnyal az új középcsatárról, a két himnuszról és a honosításokról