Volvo Kupa – Kezdés pénteken az amerikaiakkal

image

A szlovákok elleni, jövő keddi, kassai világliga-mérkőzésre való felkészülést szolgálja a magyar férfi vízilabda-válogatott számára a IX. Volvo Kupa, melyre péntektől vasárnapig kerül sor a felújított Szőnyi úti Laky Károly Uszodában.

    Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke a keddi sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a kupa történetében mindig olyan helyszínt választottak, ahol új létesítményben játszhattak, s ahol ugyanakkor minőségileg és mennyiségileg is jelentős utánpótlás-nevelés folyik.
    „Most először választottunk fővárosi helyszínt, mert itt, a BVSC-nél mindkét feltétel adott” – mondta az elnök, emlékeztetve arra, hogy a közelmúltban több mint egymilliárd forintból újították fel a Szőnyi úti uszodát. 
    Andrasovszky Zoltán, a Volvo Autó Hungária hálózatvezetője bejelentette, hogy a cég a hétvégi torna minden magyar gólja után 90 ezer forintot utal át a szövetségnek, amely az összeget utánpótlás-nevelésre fordíthatja.
     Szatmáry Kristóf, a házigazda BVSC-Zugló elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt másfél évben a TAO-s forrásoknak, a zuglói önkormányzatnak és a kormánynak köszönhetően újulhatott meg a Szőnyi úti uszoda szellőzőrendszere, valamint lelátója, s egyben bővült is a létesítmény, amelyben több száz gyerek edz naponta.
     „A hétvégi torna lesz tulajdonképpen az ünnepélyes megnyitója az uszodának, s ezzel egy új korszak nyílik a BVSC életében” – mondta.
     Benedek Tibor együttese a négyes tornán pénteken az amerikaiakkal, szombaton a horvátokkal, vasárnap pedig a kanadaiakkal mérkőzik meg. A szövetségi kapitány célja, hogy a kispályás játék elemeit gyakoroltassa játékosaival, s úgy érzi, csapata jó ellenfelekkel, szoros és látványos mérkőzéseket játszhat majd.
    „A tapasztalatok szerint a kispályás világliga-mérkőzéseken általában húsz százalékkal több gól esik, ezért magas támogatási összegre számíthat a szövetség” – fogalmazott Benedek, aki elmondta azt is, hogy mivel szerdán BL-forduló, csütörtökön pedig bajnoki mérkőzések lesznek, a torna előtt nem tudnak együtt gyakorolni a magyar válogatott tagjai. 
    „A szoros versenynaptár miatt a klubok nehezen tudják elengedni a játékosokat, ezért jó lehetőség, hogy a szlovákiai mérkőzésig öt napot együtt tudunk tölteni” – vélekedett Benedek, aki ígérete szerint vasárnap jelöli ki azt a 13 játékost, aki a kassai vl-mérkőzésre utazik.
     Madaras Norbert, a válogatott csapatkapitánya szerint szeptembertől májusig a mostani a leghosszabb idő, amit a válogatottak együtt tudnak tölteni. Mivel az amerikaiak és a kanadaiak is az olimpiai kvalifikációs Pánamerikai Játékokra készülnek, a kétszeres olimpiai bajnok pólós a hétvégén nehezebb mérkőzésekre számít, mint amilyenekhez a világligában hozzászokhattak.
 
    A magyar válogatott 16 fős kerete:
Decker Attila, Nagy Viktor – kapusok
Angyal Dániel, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Madaras Norbert, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Német Toni, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Varga Dénes, Vámos Márton – mezőnyjátékosok
 
    A Volvo Kupa programja:
     február 13., péntek:
Horvátország-Kanada 16.30
Magyarország-Egyesült Államok 18.30
    február 14., szombat:
Egyesült Államok-Kanada 17.15
Magyarország-Horvátország 19.00
    február 15., vasárnap:
Horvátország-Egyesült Államok 10.30
Magyarország-Kanada 12.30