Volvo-kupák, múltidéző – Tíz év számokban

volvokupakmultidezo

Áttekintettük az eddigi Volvo-kupákat. Cikkünkben az összes eredmény megtalálható – az első tornától, az utolsóig  – érdekességekkel fűszerezve!

volvokupakmultidezo

Volvo-kupa kisokos: 

– Hétszer nyertük meg a tornát, kétszer lettünk másodikok (2009) és egyszer harmadikak (2016).

– A tornán a magyar válogatott eddigi 30 meccséből, 26-ot nyert meg, egyszer döntetlenezett, háromszor pedig vereséget szenvedett.

– Eddig javarészt vidéken volt az esemény. Debrecen, Kecskemét (kétszer), Eger, Hódmezővásárhely, Miskolc, Győr, Székesfehérvár, Szolnok mellett, kétszer Budapesten – a felújított Laky Károly uszodában és idén a Tüskeuszodában – rendezték/rendezik meg a tornát.

Múltidéző:

I. Volvo-kupa – Szárnyak bontogatása

Az első ízben megrendezett Volvo Kupán a német, a görög, a román csapat ellen szállt vízbe Kemény Dénes legénysége Debrecenben. A Vb felkészülés jegyében zajló tornán az első mérkőzésen simán vertük a görögöket, míg a második meccsen sem okozott gondot Románia, az utolsó napon pedig 17-6-ra nagyarányú győzelmet arattunk a németekkel szemben.

Az I. Volvo-kupa (2007. március 2-4.)

Eredmények:

Magyarország-Görögország 9-6 (3-2, 2-1, 3-2, 1-1)

Magyarország-Románia 12-5 (2-1, 2-1, 4-2, 4-1)

Magyaroroszág-Németország 17-6 ( 7-3, 3-1, 5-1, 2-1)

A torna végeredménye:

1. Magyarország 9 pont
2. Görögország 4 pont (23-23)
3. Németország 4 pont (18-28)
4. Románia 0 pont.

II. Volvo-kupa – Könnyed mérkőzések

A második Volvo-kupán is nagy sikert aratott a Kemény-legénység Kecskeméten. A meghívottak Románia, Kanada, és Ausztrália voltak. Az első mérkőzésünket a románok ellen vívtuk, a mérkőzésen remek rajtot vettek a Kemény- legények hiszen iskolajátékkal 16-7-ra nyertünk szomszédjaink ellen, majd Kanada és Ausztrália sem jelentett gondot.

A II. Volvo-kupa (2008. február 22-24.)

Eredmények: 

Magyarország – Románia 17-6 (2-2, 6-2, 4-1, 4-2)

Magyarország-Kanada 15-2 (3-0, 3-0, 6-2, 3-0)

Magyarország-Ausztrália 15-11 (3-0, 4-4, 5-3, 3-4)

A torna végeredménye:

1. Magyarország 9 pont
2. Ausztrália 6 pont
3. Románia 3 pont
4. Kanada 0 pont

III. Volvo-kupa – Először a dobogó második fokán

Először fordult elő, hogy elhódították tőlünk a kupát. 2009-ben Szerbiát is meghívtuk a tornára, és végül Szapicsék +1-es gólkülönbséggel végül megelőzték a magyarokat. Az első összecsapáson simán, könnyed játékkal vertük Romániát, még a harmadikon az USA sem okozott gondot, míg a szervek ellen X-eltünk.

III. Volvo-kupa (2009. március 6-8.)

Eredmények:

Magyarország – Románia 9-4 (3-1, 2-1, 2-0, 2-2)

Magyarország – Szerbia 11-11 (4-2, 1-2, 5-4, 1-2)

Magyarország–Egyesült Államok 13–4 (3–0, 5–1, 1–0, 4–3)

A III. Volvo-kupa végeredménye:

1. Szerbia 7 pont (+15)
2. Magyarország 7 pont (+14)
3. Románia 3 pont
4. Egyesült Államok 0 pont

IV. Volvo-kupa – Sima sikerek

A negyedik Volvo Kupát Hódmezővásárhelyen rendezték meg. Az ellenfelek: Kanada, USA és Ausztrália volt. A három mérkőzésen egyszer sem tudták megszorítani a Kemény-legényeket és végül harmadszor nyertük meg a Kupát.

IV. Volvo-kupa (2010. február 24-26.)

Eredmények:

Magyarország – Ausztrália 18-4 (6-1, 4-1, 3-2, 5-0)

Magyarország – USA 11-5 (3-1, 3-1, 3-3, 2-0)

Magyarország – Kanada 10-8 (4-1, 3-3, 0-1, 3-3)

A IV. Volvo-kupa végeredménye:

1.  Magyarország 9 pont
2.  Kanada 6 pont
3.  USA 3 pont
4.  Ausztrália  0 pont

V. Volvo-kupa – Vb felkészülés jegyében

Az V. Volvo Kupán a csapat játéka napról-napra javult. Ausztráliát és Németországot négy-négy góllal vertük, még Kanadát meggyőző fölénnyel nyolc találattal, így ismét megnyertük a tornát.

Az V. Volvo-kupa  (2011. február 23-25.)

Eredmények:

Magyarország – Ausztrália 8-4  (2-1,  3-1,  1-2,  2-0 )

Magyarország – Németország 8-4  (2-2,  3-1,  1-0,  2-1)

Magyarország-Kanada 16-8 (4-3, 6-0, 3-1, 3-4)

A Volvo-kupa végeredménye:

1. Magyarország 9 pont
2. Ausztrália 6 pont
3. Németország 3 pont
4. Kanada 0 pont

VI. Volvo-kupa – Az Eb-re hangolódva

A VI. Volvo-kupa sok érdekessége közül az egyik volt, hogy még soha nem volt olyan a torna történetében, hogy egy aktuális világbajnok tisztelje meg a közönséget a jelenlétével. A három ellenfél közül, Kanada és Németország már visszatérő vendég volt, de Olaszország először volt jelen az eseményen. A tornát az Eb-re hangolódás jegyében rendezték meg, amit a Kemény-legények meg is nyertek.

A VI. Volvo-kupa: (2012. január 6-8.)

Eredmények:

Magyarország – Kanada 11 – 6  ( 3-2,  4-2,  3-1,  1-1 )

Magyarország – Olaszország 11 – 8 ( 2-1,  4-3,  3-4,  2-0 )

Magyarország – Németország 9 – 8  ( 1-2,  2-1,  3-5,  3-0 )

A VI. Volvo-kupa végeredménye:

1. Magyarország 9 pont
2. Németország 6 pont
3. Olaszország 3 pont
4. Kanada 0 pont

VII. Volvo Kupa – Az újjáalakult válogatott bemutatkozik

Több érdekességgel is szolgált a VII. Volvo-kupa. Először is az újjáalakult válogatott először mutatkozott be Benedek Tibor vezetésével hazai közönség előtt egy tornán. Másodszor a Junior válogatott először debütált a viadalon.

VII. Volvo-kupa (2013. február 15-17.)

Eredmények:

Magyarország-Magyar juniorválogatott 13-7 (3-0, 4-1, 1-2, 5-4)

Magyarország-Kanada  8-5 (2-1, 4-3, 1-1, 1-0)

Magyarország-Románia 12-9 (3-2, 3-3, 5-2, 1-2)

A torna végeredménye:

1. Magyarország 9 pont
2. Kanada 6 pont
3. Románia 3 pont
4. Magyar juniorválogatott 0 pont

A VIII. Volvo Kupa – Új uszodában a világbajnok csapatunk

A VIII. Volvo-kupát Szolnokon, az akkor frissen átadott új uszodában játszották. A mezőny igen erős volt, hiszen a német és az amerikai válogatott mellett, a szerbekkel is megküzdött a Benedek-csapat. Csak úgy, mint 2009-ben második lett a csapat.

A VIII. Volvo-kupa (2014. február 7-9.)

Eredmények:

Magyarország – Németország 12 – 9 (3-4, 2-3, 5-1, 2-1)

Magyarország – Szerbia  9-10 (1-1, 1-3, 3-4, 4-2)

Magyarország – USA 12 – 5 (4-0, 3-1, 2-2, 3-2)

A VIII. Volvo-kupa végeredménye:

1. Szerbia 9 pont
2. Magyarország 6 pont
3. Németország 3 pont
4. USA 0 pont

IX. Volvo-kupa, először Budapeten

Első ízben adott a főváros otthon 2015-ben a tornának. A magyar válogatott Benedek Tibor irányítása alatt az első napon parádésan kezdett az amerikaiak ellen, hiszen egy gólgazdag mérkőzésen 21-11-re verte. A második nap megküzdött a horvátokkal, és három góllal jobbak bizonyult, ezzel pedig tornagyőztes lett. A harmadik ellenfelével, a kanadaikkal is megizzadt az együttes, hiszen “csak” az utolsó negyed döntött…

IX. Volvo-kupa (2015. február 13-15.):

Eredmények:

Magyarország–Egyesült Államok 21-11 (7-4, 4-2, 5-1, 5-4)

Magyarország–Horvátország 9-6 (2-0, 3-2, 2-2, 2-2)

Magyarország–Kanada 9-7 (2-1, 2-1, 0-3 5-2)

A torna végeredménye:

1. Magyarország 9 pont
2. Horvátország 6 pont
3. Kanada 1 pont (23–31)
4. Egyesült Államok 1 pont (30–47)

X. Volvo Kupa – Az Eb, és az olimpiai arany reményében

Érdekes volt a legutóbbi Volvo Kupa.: Először is, mert első ízben adott otthont Győr a tornának, másodszor, mert nem februárban, hanem januárban rendezték az Eb miatt, harmadszor, mert kétszer is kikapott a válogatott.

A X. Volvo Kupa (2016. január 3-5.)

Eredmények:

Magyarország-Olaszország 4-5 (0-3, 2-2, 0-0, 2-0)

Magyarország – Spanyolország 8-10 (2-4, 1-4, 4-2, 1-0)

Magyarország – Szlovákia 13-9 (5-3, 2-1, 3-3, 3-2)

A X. Volvo Kupa végeredménye: 

1. Olaszország 9 pont
2. Spanyolország 6 pont
3. Magyarország 3 pont
4. Szlovákia 0 pont

XI. Volvo Kupa – A Märcz-csapat bemutatkozik

Märcz Tamás most mutatkozik be a férfi válogatott kispadján. A csapatnak nincs sok ideje az összeszokásra, hiszen már nyáron itt az első nagy megmérettetés a hazai rendezésű vb.

A XI. Volvo-kupa (2017. február 10-12., Tüskeuszoda):

Február 10., péntek:
Horvátország–Montenegró, 19:00
Magyarország–Szlovákia, 20:30

Február 11., szombat:
Horvátország–Szlovákia, 19:00
Magyarország–Montenegró, 20:30

Február 12., vasárnap:
Montenegró–Szlovákia, 10:00
Magyarország–Horvátország, 11:30

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS