Vukmir az első Diósgyőr-meccse után: „Játékrendszert váltottunk, az újat még nem teljesen értik”

Mint arról beszámoltunk, 0-0-s döntetlennel ért véget a DVTK és a Tiszakécske mérkőzése, azaz Dragan Vukmir debütáló bajnokija a miskolciak kispadján vasárnap.

A borsodiak a nagy rivális Szegedtől csábították el a múlt héten a trénert, aki nem volt teljesen elégedetlen a döntetlennel sem.

Sajnálom, hogy nem tudtuk megnyerni a mai mérkőzést! Lehetett látni a szerdai meccs utáni fáradtságot, nem voltak kellőképpen frissek a játékosok. Biztosan ők is érezték a nyomást az edzőváltás miatt, de így is két hatalmas helyzetet tudtunk kialakítani a mérkőzés elején. Amennyiben értékesítjük akár csak az egyiket, akkor könnyebb lett volna, mert az ellenfél nem akart támadni, inkább a saját kapujukat védték a góltól, ami végül sikerült is nekik.

A találkozó előtt kevés idő állt rendelkezésre,  játékrendszert váltottunk és az újat még nem teljesen érti minden játékos.

A 16-osig még eljutottunk, de ott nem tudtuk megbontani a védelmet, nem sikerültek a kényszerítők. Ezen még sokat kell majd dolgozni. És nagyon hiányzott Könyves Norbert, aki nagy erőssége a csapatnak. Ugyanakkor az egy pontot is meg kell becsülni, a végén az is sokat érhet. Az előre játék még nem tetszett, de most egy hét áll rendelkezésre a felkészülésre a következő mérkőzés előtt, tovább folytatjuk a hibák javítását – idézi Vukmirt a dvtk.eu.

A vendég Tiszakécskének pedig nagyon is sokat jelentett a Miskolcon megszerzett egy pont, erről árulkodnak a vendégcsapat edzőjének, Visinkai Edének a szavai is:

Próbálok reálisan értékelni: nekünk ez a pont akkorát ér, mint Tiszakécske városa.

A tulajdonos az edzőváltásról: “A Diósgyőr érdeke azt kívánta, hogy lépjünk, mert veszélyben éreztük a feljutást” – ezért választották Vukmirt