VW: Kevésbé vendégszeretően, de továbbra is hármasban

Rali

2015. december 14. hétfő, 09:54

Jost Capito, a Volkswagen Motorsport vezetője ismét arra kényszerült, hogy tisztázza csapata jövő évi rali világbajnoki szereplését. Erre azt követően volt szükség, hogy kiderült, az Audi és a Porsche is egy-egy autóval kevesebbet indít a 2016-os Le Mans-i 24 Órás versenyen, mint szokott.

A szakvezető továbbra is azt mondja, hogy Sebastien Ogier, Jari-Matti Latvala és Andreas Mikkelsen a német gyártó színeiben a Polo WRC-kkel lesz jelen a sorozatban. Az utóbbi három év világbajnok csapata ugyanakkor a vendéglátásra fordítandó költségvetést mérsékelni fogja.

vw_monte_2015_2

„Magától értetődő a Volkswagen Motorsport számára, hogy a jelenlegi szituációban részt vegyen a csoport támogatásában” – kezdte Capito. „Ehhez több területen azonosítottunk be megtakarítási potenciálokat. Jelentősen csökkentjük például a vendéglátás kiterjedtségét az Európában megrendezésre kerülő különböző eseményeken. A figyelmünket még inkább a rali világbajnoki részvételünkre fogjuk ugyanakkor fordítani. Az intézkedések, amiket megteszünk, akkorák, hogy nem lesz negatív hatása a versenyképességünkre. A rali világbajnokságra nevezésre kerülő járművek számának csökkentése emiatt nem opció. Mint ilyen, a Volkswagent három autó fogja képviselni a 2016-os rali világbajnokságon.”

Forrás: www.formula.hu – RSS