Waltner a Fradi-meccsről: „Annak idején az MU ellen sem adtak sok esélyt a ZTE-sikerre”, a Vidi visszatérne a győztes útra – edzői várakozások

Gyirmót FC Győr–Paksi FC (14.45)

Csertői Aurél (Gyirmót): – A fociban minden betegségre a győzelem a gyógyír. Remélem, hogy ki is gyógyultunk ebből a sok vereség után. Egy mindent felvállaló csapat jön hozzánk, amely teljesen nyílt játékot játszik. Ha jól tudunk passzolni és kicsit gyorsabbak leszünk, akkor van esélyünk, viszont életveszélyesek a letámadó szekciói, a csatárai pedig gólképesek. Nagyon összeszedetten és precízen kell focizni ellenük. A sikerhez kell bizonyos drukk, de higgadtság is. A bíró, amikor belefúj a sípjába, akkor már csak a szituációra kell koncentrálni, nem lehet stresszelni, azt gondolom, hogy ez talán most meg fog valósulni. Bátran kell focizni, amikor pedig védekezni kell, akkor mindenkinek keményen melózni. (gyirmotfc.hu)

Ádám Martin (Paks, támadó): – Egy nagyon nehéz mérkőzés lesz, az biztos. Ez alkalommal egy elég masszív ellenféllel nézünk szembe. A Gyirmót eddigi találkozóiból kiindulva a védekezésre helyezik a hangsúlyt, abból próbálnak támadni. Ez azt eredményezi, hogy nehéz feltörni Őket, de természetesen azon leszünk, hogy minél hamarabb megoldást találjunk erre, és gólt szerezzünk. Ha gyorsan megszerezzük a vezetést, talán egy kicsit könnyebb dolgunk lehet a továbbiakban. (paksifc.hu)

Ferencvárosi TC–Zalaegerszegi TE FC (17.00)

Peter Stöger (FTC): – Hazai pályán természetesen dominálni szeretnénk a mérkőzésen, remélem, hogy sok helyzetet tudunk majd kialakítani, de ami még fontosabb, hogy hideg fejjel oldjuk meg a vendég kapu előtti szituációkat, és akkor a helyzetkihasználásunk is jobb lesz. Amire vigyáznunk kell majd, azok az ellenfél kontratámadásai, azt gondolom, hogy a vendégek elsősorban ezekből próbálnak majd meg gondot okozni nekünk. Éppen ezért a visszarendeződésünknek gyorsnak kell lennie, illetve a védelmünknek is jól kell majd zárnia. Meg kell próbálnunk minél kevesebb esélyt adni az ellenfélnek a saját kapunk előtt. Ha ezekre odafigyelünk és a kapu előtt is higgadtak leszünk, meglesz a három pont. (fradi.hu)

Waltner Róbert (ZTE): – Nyugodtan mondhatom, hogy nagyon jól dolgozott a társaság. Az MTK elleni siker hozott egyfajta felszabadultságot, így jó hangulatban készültünk. Játszottunk egy felkészülési találkozót a Lendva ellen, amit 6-1-re nyertünk meg, viszont azt is tudjuk, hogy ki ellen folytatjuk. A Ferencváros a legjobb magyar csapat, amely a nemzetközi színtéren is megállja a helyét. A szombati találkozónak nem mi vagyunk az esélyesei, ezzel tisztában vagyunk, azonban azzal is tisztában van mindenki, hogy nem feltartott kézzel utazunk az Üllői útra. Százalékosan kifejezve nekünk jóval kevesebb esélyt adnak, de korábbi csapataimnál is éppen a ZTE példáját szoktam felhozni. Annak idején a Manchester United ellen sem sokat adtak a ZTE-sikerre, de egyszer az is megtörtént… Grezda olyan játékos, aki nagyon értékes tagja lehet csapatunknak. A baj az, hogy sérült, úgyhogy vele most türelmesnek kell lennünk éppen annak érdekében, hogy a későbbiekben segíteni tudja együttesünket. (zaol.hu)

MOL Fehérvár FC–Budapest Honvéd FC (19.30)

Szabics Imre (Vidi): – Az eddigi válogatott szünetekhez hasonlóan most is több játékosunk hiányzott az edzésekről, de ahogyan korábban is elmondtam, mind a labdarúgóknak, mind a klubnak nagy megtiszteltetés, hogy hazájukat képviselhetik. A keret többi tagja megkapta a szükséges meccsterhelést a Haladás ellen. Örömteli az, hogy ismét volt több visszatérőnk is, akik kisebb-nagyobb kihagyás után léphettek újra pályára. A Honvéd jó formába került a szünet előtt, nehéz mérkőzés várhat ránk, de itt az ideje, hogy hazai pályán, a szurkolóink előtt visszatérjünk a győztes útra és Sóstón tartsuk a három pontot. (molfehervarfc.hu)

Horváth Ferenc (Honvéd): – A legnagyobb hiba lenne, ha abból indulnánk ki, hogy a Fehérvár mögöttünk található a tabellán. Erős csapatról van szó, nem véletlen, hogy eddig csak a Ferencváros tudta őket legyőzni. Remek játékosok alkotják az együttest, ott van Szendrei Norbert is, aki tőlünk érkezett a nyáron, örülök, hogy újra találkozunk vele, de szeretnénk borsot törni az orra alá. Mindenképpen az a célunk, hogy megnehezítsük a fehérváriak dolgát, meg akarjuk mutatni, nem véletlen az eddigi szereplésünk. Sokat tettünk azért, hogy a döcögős rajt után kiegyenesedjünk, elinduljunk a felfelé vezető úton, nem szeretnénk letérni erről. Ezért is fontos, hogy milyen teljesítményt nyújtunk, hiszen ha megfelelő hozzáállással, akarattal, csapatként futballozunk, akkor arra lehet építeni, és tegyük hozzá, nekünk is erős csapatunk van, ezért ha ezek megvalósulnak, akkor eredményesek is lehetünk. Márpedig ezért utazunk Fehérvárra! Természetesen jöhetnék a közhellyel, hogy a Fehérvár elleni meccs is pont ugyanolyan, mint bármelyik másik, de azért ez nem állná meg a helyét. A kispesti utánpótlásban eltöltött időszak után öt évet futballoztam a Videotonban, ott lettem fiatal srácból felnőtt férfi, ezért mindig is jó szívvel gondolok vissza azokra az esztendőkre. Később edzőként is lehetőséget kaptam a klubnál, szezon közben vettem át a csapatot, amellyel a hetedik helytől a másodikra léptünk előre a szezon végére, sikeres időszak volt. Hogy az első meccsemen éppen a Honvédot győztük le 3–0-ra? A sors iróniája, de ez már a múlt része. Szombaton nem a szép emlékekért utazunk Fehérvárra, hanem azért, hogy immár piros-feketében legyünk sikeresek, most csak az számít, hogy a Honvéddal érjek el olyan eredményt, amelyre jó lesz majd emlékezni néhány év múlva. Akár a fehérvári meccsre, akár az egész szezonra. (honvedfc.hu)

Visszatérhet Magyarországra a védő, aki az NB I egyik legjobb légiósa volt: “Tényleg tök utolsó az Újpest? Voltak már jelei ennek” – interjú