Wayne Rooney lemondott a D.C. United vezetőedzői posztjáról – HIVATALOS

Wayne Rooney és az MLS-ben szereplő D.C. United útjai elválnak,  miután a csapatnak nem sikerült bejutnia a 2023-as rájátszásba.

 (Photo by Jonathan Newton/The Washington Post via Getty Images)

Wayne Rooney távozik a D.C. United vezetőedzői posztjáról, jelentette be az MLS-ben szereplő csapat. A korábbi angol csapatkapitányt 2022 júliusában szerződtették edzőnek, miután két évig a Championshipben szereplő Derby County menedzsere volt.

A D.C. United lemaradt a 2023-as MLS-kupa rájátszásáról, amiért az utolsó mérkőzésig versenyben voltak. A New York City FC elleni szombati győzelmet követően Rooney azt mondta, “itt az ideje”, hogy elhagyja a D.C. Unitedet.

“Itt az idő. Mindent megtettem azért, hogy ez a klub bejusson a rájátszásba, de sajnos nem sikerült”

– mondta Rooney.

“Beszéltünk Wayne-nel, és megegyeztünk abban, hogy jelenleg az a legjobb, ha elválnak útjaink”

– nyilatkozta Jason Levien, a D.C. United vezérigazgatója és társelnöke szombaton egy közleményben.

“Ez a döntés megteremti a lehetőséget, hogy a következő vezérigazgatónknak teljes mértékben lehetősége legyen új filozófiát és struktúrát átadni a sporttevékenységünknek, ami egy olyan vezetőedző kritikus kinevezésével kezdődik, aki ehhez a legjobban igazodik.”

Rooney azt is mondta, hogy jelenleg nincsenek tervei kilátásban a karrierjét illetően.

fociclub