Webber: Nem akarom több társam koporsóját vinni

F1

2016. március 8. kedd, 19:21

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI

Az ausztrál pilóta is állást foglalt a halo kérdésében – a WEC-bajnokban fájdalmas nyomot hagyott Justin Wilson temetése. A megoldás kiforratlanságával is tisztában van: az Eau Rouge-t említi.

A barcelonai téli tesztek egyik érdekessége volt, hogy első ízben került F1-es autóra – a Ferrarira – a pilóták fejét védő új biztonsági eszköz, az úgynevezett halo, amelynek 2017-es bevezetését már el is fogadták a sportág döntéshozói. A mezőny számos tagja egyetért abban, hogy fokozott védelemre szükség van, de találunk egészen heves ellenzőket is, különösen Nico Hülkenberget és a háromszoros bajnok Lewis Hamiltont. Mark Webber, aki 2013-ig volt a mezőny tagja, mindkét oldal érveit megérti.

„50-50 az állás, nem igaz? És nem is vagyok meglepve. Épp most vagyunk túl szomorú balesetek embert próbáló sorozatán, sok tragikus történeten. Nem ülhetünk tétován, és mondhatjuk, hogy nem kell tanulnunk a történtekből” – nyilatkozott a tavaly Hosszútávú Világbajnokságot a Porschéval megnyerő ausztrál, aki úgy véli, végül a teljesen zárt pilótafülkéig is eljuthatunk:

„A halo egy extrémen nyitott első próbálkozás, amely megpróbál sokat kivédeni a korábbi események közül. Megvédte volna Felipe Massát? A halóval is fennáll a veszélye egy ahhoz hasonló esetnek. Ez az első lépés ahhoz, hogy végül teljesen zárt legyen? Igencsak elképzelhető, a vélemények azonban mindig meg fognak oszlani.”

„Vittem Justin Wilson koporsóját, és nem akarom, hogy ez újra megtörténjen” – emlékeztetett Webber az IndyCar-versenyző tavalyi tragédiájára, amelyet megakadályozhatott volna a halo. Ugyanakkor tisztán látja a megoldás hátrányait is: „Vigyék azt a rendszert az Eau Rouge-ba. A kilátás a sportautókból is nehéz bizonyos jellegű kanyarokból. Azt gondolom, egy alakuló folyamatot látunk, amelyben nagy szerepe van az érzelmeknek. Úgy látom, egy fél lépést már megtettünk, az egyensúlyt azonban nehéz megtalálni.”

Forrás: www.formula.hu – RSS