Wehrlein: Ijesztő pillanat volt

F1

2016. április 16. szombat, 17:19

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI

Az F1-es Kínai Nagydíj időmérőjének első piros zászlós megszakítását a Manor újoncának balesete váltotta ki: a fiatal versenyző szerint több tényező játszott közre a Q1 elején történt incidensben.

Míg a harmadik szabadedzés egyértelműen esős körülmények között zajlott, a kvalifikációra már majdnem teljesen felszáradt pályán vághatott neki a mezőny Sanghajban. De csak majdnem, amit Pascal Wehrlein balesete is jól mutatott: a német pilóta az első percekben hajtott rá egy vízátfolyásra a célegyenesben lévő bukkanónál, amelynek következtében a fiatal versenyző azonnal elvesztette az irányítását az autója felett, amellyel a falat is lekoccolta, kiváltva ezzel az időmérő első piros zászlós megszakítását.

Wehrlein_Sanghaj_DPPI

„Láttam, hogy nedves a pálya, de azt nem, hogy azon a ponton áll a víz, mivel azt nem is lehet látni, ha épp a bukkanó után van” – magyarázta Wehrlein az Autosportnak nyilatkozva. „Az egyenesben nem is lenne probléma a víz, csak ha valahol átfolyás van, előtte pedig egy hupli. Nyilvánvalóan ijesztő pillanat volt, mert elég gyorsan haladunk azon a ponton. Csalódott és szomorú vagyok. Ha egy kanyarban veszíted el az irányítást az autód felett, akkor az a te hibád, de ha egy egyenesben, az nagyon furcsa.”

Arra a kérdésre, hogy jó döntés volt-e rögtön a Q1 elején feltenni a száraz pályára való szuperlágy gumikat, így felelt az újonc: „Ha pár perc múlva eleredt volna az eső, ez lett volna a helyes döntés. Végül nem az volt, mert még túl nedves volt azon a részen a pálya. Sok embert lehet hibáztatni: magadat, magunkat, de akár az FIA-t is, mert talán nem volt túl biztonságos, hogy engedtek minket slick gumikkal menni, amikor a pálya vizes volt a bukkanónál. De mindegy is, mert a végeredmény ugyanaz.”

Többek szerint az okozta Wehrlein balesetét, hogy épp a bukkanónál és a vizes foltnál nyitotta ki a DRS-et, ám a manoros nem hiszi, hogy ez sokat számított volna: elmondása szerint inkább a másik két tényezőnek volt köszönhető a baleset, noha a kvalifikáció későbbi szakaszában, amikor már jóval szárazabb volt az aszfalt, Sergio Perez is kis híján bajba került ugyanott. Wehrlein végül Lewis Hamilton büntetésének köszönhetően az utolsó előtti, 21. helyről vághat majd neki a vasárnapi viadalnak.

Forrás: www.formula.hu – RSS