Wehrlein: Sok potenciál van még az autóban

F1

2016. április 4. hétfő, 20:34

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Remek hétvégét zárt a Manor pilótája, Pascal Wehrlein, aki a 16. helyről indult, és három helyet javítva a 13. pozícióban ért célba az F1-es Bahreini Nagydíjon.

Régen mondhatta el az eddig sereghajtó istálló magáról, hogy nem az utolsó két helyen végeztek a pilótáik. A múlt hétvégén azonban ez volt a helyzet az ifjú németnek köszönhetően. Ő ugyanis a két Force Indiát és az egyik sauberes pilótát, Felipe Nasrt is maga mögé utasította. A csapat másik versenyzőjét, Rio Haryanto már nem remekelt ennyire, mivel az utolsó helyen végzett.

Pascal Wehrlein izgatottan kezdte nyilatkozatát a Bahreini Nagydíjról: „Össze sem tudom hasonlítani ezt a versenyt a melbourne-ivel, mert ez egy teljesen más futam volt. Az autó is jól tudta kezelni a gumikat és minden tekintetben javulást éreztem.”

 Dppi_wehrlein_04.04.

„Jól startoltam és sikerült elkerülni az ütközéseket, aztán az első etap után igazán élvezetes volt a vezetés. Remek, hogy ilyen versenyképesek voltunk – egyszer még hetedik is voltam. Nagyon élveztem, amikor elkaptam a Force Indiákat és a második Saubert is jó érzés volt megelőzni, de onnantól kezdve elkezdtek fogyni a gumijaim.”

„Még mindig tapasztaltunk egy kis gumikopást, amiért három kiállásos taktikára kellett váltanunk, de ez már sokkal jobb volt, mint az előző verseny és ez ismét egy jó jel számunkra. Nagyszerű autóm volt és izgatottan várom, mennyi potenciál rejlik még benne” – zárta gondolatait Wehrlein.

Forrás: www.formula.hu – RSS