Wehrlein szerint érdekes lesz az Ocon elleni párharc

F1

2016. augusztus 26. péntek, 13:22

A mezőny egyik leginkább várt csatája lesz Pascal Wehrlein és Esteban Ocon küzdelme a Manornál – a német már várja az összecsapást, de csak az lebeg a szeme előtt, hogy mindenkit legyőzzön.

Pascal Wehrlein és Esteban Ocon személyében a mezőny két legígéretesebb pilótája fog együtt versenyezni a Manornál a szezon hátralévő részében – a Mercedes patronáltjai hiába fognak valószínűsíthetően a mezőny végén autózni, küzdelmüket a szakma is izgatottan várja, hiszen ők lehetnek azok, akik elfoglalják Lewis Hamilton, esetleg Nico Rosberg, vagy mindkettejük helyét a gyári csapatnál néhány éven belül. Wehrlein a szezon eddigi 12 futamán nagyjából simán verte az augusztusban elküldött Rio Haryantót, de a francia sráccal már nehezebb dolga lesz.

„Érdekes lesz” nyilatkozta a német pilóta újdonsült csapattársával kapcsolatban a Bild című napilapnak. „De számomra ez nem jelent különösebb változást, hiszen mindig a leggyorsabb akarok lenni, attól függetlenül, hogy ki ül a másik autóban. A nyomást illetően minden rendben lesz. Sosem vezettem még ellene, de láttam, hogy nagyon gyors. Együtt nagyszerű referenciát jelentünk majd a csapatnak” – tette hozzá Wehrlein, aki idén első formulaautós szezonját teljesíti 2012 óta, amikor is második helyen végzett az F3-as Euroszériában.

A debütáns Ocon azonban nem DTM-bajnok csapattársára, hanem régi nemezisére, Max Verstappenre fókuszál – két évvel ezelőtt ugyanis ők ketten az F3-as Európa-bajnokságban harcoltak egymással. A csatából a francia került ki győztesen, a Red Bull mégis Verstappent karolta fel, aki azóta már F1-es futamgyőztesnek is mondhatja magát. „Nagyon jó lesz ugyanabban a kategóriában harcolni, mint Max. Ő még mindig viszonyítási alapot jelent számomra, és remélem, hogy sok remek csata vár ránk” – tette hozzá Ocon.

Forrás: www.formula.hu – RSS