A fiatal sportolók leginkább a fejlődésük érdekében határoznak úgy, hogy külföldön folytatják a pályafutásukat. A magyarnál erősebb csapatok, bajnokságok, a jobb edzéslehetőségek megkönnyítik a döntésüket, és általában a beilleszkedéssel sem akad gondjuk. Vagy mégis? Összeállításunkban ennek jártunk utána.
Munkatársainktól • Sosem egyszerű meghozni a döntést arról, hogy valaki külföldön folytassa-e a pályafutását, egyáltalán: az életét. Márpedig bizonyos sportágak képviselői egészen fiatalon szembesülnek ezzel a kérdéssel. Például a szerb világelső teniszező, Novak Djokovics sem a hazájában nőtte ki magát klasszissá, hanem tizenkét éves korától a müncheni Nikola Pilic Akadémián nevelkedett.
A tenisz világából még számos sztárról köztudott, hogy nevesebb külföldi műhelyekben csiszolta a tudását, s az ő útjukat választotta Stollár Fanny is.
„Két éve kerültem Nick Bollettieri világhírű floridai, bradentoni akadémiájára – mondja a 17 éves, tavaly Gálfi Dalmával párosban wimbledoni címet ünneplő teniszező. – Tizenhárom évesen már töltöttem rövidebb időt a tengerentúlon, és mindig is szerettem volna visszatérni. A beilleszkedéssel egyáltalán nem volt problémám, hiszen korábbról már mindenkit ismertem. Nagyon szeretem az ottani életet, az emberek sokkal közvetlenebbek, mint Magyarországon, mindenki kedves és nyitott.”
Honvágyat csak néha érez, pedig igen ritkán tud hazalátogatni, legutóbb karácsonykor töltött el hosszabb időt a szüleivel. Kezdetben egyébként ők viselték nehezebben a távollétet, de miután naponta akár többször is beszélnek, már hozzászoktak. Fanny elsősorban azért választotta a „légióséletet”, mert úgy érezte, itthon nem tud megfelelően készülni, ráadásul mindent magának kellett megszerveznie: mikor, hol, kivel játszik… Bradentonban ezzel szemben minden egy helyen van, úgy fogalmaz: „az egész sokkal profibb”. Ugyanakkor az edzésekkel nem egyszerű összeegyeztetnie a tanulást, a tetejébe középiskolába továbbra is Magyarországon „jár”.
Az Ulmban játszó 16 éves kosárlabdázó, Fazekas Máté – Fannyval ellentétben – a lakhelyével együtt iskolát is váltott, Németországban most fejezte be a tizedik osztályt, és a helyi gimnáziumban folytatja a tanulmányait.
„Kezdetben nem volt egyszerű dolgom, de miután elsajátítottam a németet, már minden rendben ment – mondja a két éve Németországban élő, a korosztályában kiemelkedő játékosnak tartott kosaras. – Jól érzem magam Ulmban, nagyon kedvesek és befogadók az emberek. Így a beilleszkedés egyáltalán nem volt nehéz, a csapattársaim és a szüleik mindenben segítettek.”
A szüleivel természetesen rendszeresen tartja a kapcsolatot, rengeteg időt tölt a barátaival, ezért a távolban sem érzi magát magányosnak. Az élete annyiban változott, hogy sokkal önállóbbnak kell lennie; azokat a dolgokat, amelyeket a szülei megcsináltak – például a mosást – most neki kell elvégeznie.
Miután Horváth Bálint jégkorongozó 2012-ben, tizenhárom évesen Svédországba költözött, a szülei a következő három évben felváltva éltek vele a skandináv országban. A győri nevelésű hokis 2010-ben járt először a Troja-Ljungby U12-es edzőtáborában, s a klub vezetői már akkor szerették volna, ha náluk játszik. Egy év múlva őt és a szüleit is meggyőzték arról, hogy a fejlődése szempontjából a svéd csapat a legjobb választás.
„Gyorsan elfogadtak, és hamar megszoktam a helyi iskolarendszert is – mondja az U18-as divízió I/B csoportos világbajnokságon a magyar válogatott legjobbjának választott tizenhét éves csatár. – Amikor Svédországba költöztem, valamennyire tudtam angolul, így az iskolában a saját korosztályommal jártam a hetediket. Az első évben nagyon sok svédet, angolt és matekot tanultam, majd idővel minden tantárgyba bekapcsolódtam. Az volt a cél, hogy nyolcadikra az összeset svédül tanuljam, illetve levizsgázzak a nyelvből, mert csak úgy juthattam az ottani gimnáziumba.”
Egészen pontosan az úgynevezett Elithockeygymnasium-rendszerbe. Annak a keretében több iskolát, illetve ahhoz tartozó csapatot lehet megjelölni, amely próbajátékot kínál. Ennek ismeretében nagyon meglepődött, hogy próbajáték nélkül három klubtól is ajánlatot kapott. A Röglét választotta.
„Akkor költöztem Ängelholmba. Tengerparti kisváros, huszonnégyezer lakossal Dél-Svédországban, Malmö és Göteborg között. Nagyon profi feltételek között fejlődhetünk a klubban. A csapattársaimmal remekül kijövök, a szabadidőm nagy részét is velük töltöm. Ha jó az idő, strandolunk, grillezünk a tengerparton, ha esik vagy hideg van, akkor általában moziba megyünk, vagy valamelyikünknél videojátékozunk. Néhányan szerepelünk az amatőr focibajnokságban is, így minden vasárnap meccsünk van.”
Gyollai Dánielre nem áll, hogy amatőrként űzné a labdarúgást, hiszen a tizenkilenc éves kapus a Premier League-ben szereplő Stoke City U21-es csapatában véd. Tizenhat évesen költözött Angliába, tavaly nyáron kapott profiszerződést, és már a felnőttcsapat kispadjára is leülhetett.
„Emlékszem, nagyon gyorsan történt minden – mondja a Budapest Honvéd korábbi játékosa. – Édesanyám hívott pénteken, hogy délután indulunk Angliába. Eléggé sokkolt a bejelentése. Két hét után úgy döntöttünk, mindenkinek jobb lesz, ha egyedül maradok, így kerültem az egyik helyi családhoz. Nagyon kedvesek voltak, néhány hét után már teljesen otthon éreztem magam, vittek magukkal kirándulni, étterembe, tényleg mindenhová. Családtagként kezeltek.”
Úgy véli, az angol életstílus lazább, nyugodtabb, mint a magyar. A családoknak mindig van idejük hétvégén különféle programokat csinálni. Mindent áthat a futball, a szurkolók az utánpótlás-játékosokat is felismerik az utcán.
„Az idén elköltözöm a kinti családomtól. Nagy változás lesz, hiszen – azon kívül, hogy egyedül leszek – mostantól nekem kell mosnom és takarítanom. Főzni tudok, ugyanis ahol most élek, a családfő szakács, s már régóta tanítgat főzni, sütni, különböző desszerteket készíteni, ezzel tehát nem lesz gondom.”
A többi pedig? Mint a légióstársak esetében is, biztosan megoldódik. Ahogyan az profiktól elvárható: profi szinten.