Williams: Miért ne lehetnénk másodikak?

F1

2016. február 29. hétfő, 09:01

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Pat Symonds szerint az F1-es istálló célja a dobogó, de ebben benne van az is, hogy előrébb kerülnek – az meglepte, hogy volt, aki már az első tesztnapon felrakta az ultralágy gumikat, de náluk minden rendben halad.

A Williams az előző két idényben a pontszámokat tekintve mindenképpen a harmadik számú erőnek számított és természetesen most is legalább erre készülnek – persze ha van lehetőségük előrébb végezni, attól sem “ijednek majd meg”. Pat Symonds technikai igazgató szerint nincs olyan indok, amiért ne lehetnének ott megint a legjobb három csapat között, sőt…

“Miért ne lehetnénk másodikak?” – kérdezett vissza az F1 hivatalos weboldalával készült interjújában a szakember. “Azt mondhatom, hogy a reális célunk az, hogy harcban legyünk a dobogóért, márpedig ha a dobogóért harcolsz, akkor a legjobb három között vagy. De még mindig azt kell mondanom, hogy ez elég nagyravágyó dolog. Azt hiszem, büszkék lehetünk, ha megtartjuk a harmadik helyünket, ez a pozíció bármelyik bajnokságban jónak számít” – fogalmazott Symonds.

A tavaly másodikként záró Ferrari eléréséről nem nyilatkozott egyértelműen. “A Ferrari mindig veszélyes. A Ferrari ikonikus és emiatt minden csapat arról álmodik, hogy őket győzi le. Nagyszerű munkát végeztek tavaly és idén komoly kihívást jelenthetnek” – mondta Symonds.

Symonds

A Williams az első barcelonai teszten a köridőket tekintve a középmezőnyben zárt, de Symonds ezzel kapcsolatban is magabiztos. “Amikor elkezdődik a teszt és rosszul mennek a dolgok, az azonnal egyértelművé válik. Abban viszont sosem lehetsz biztos, hogy ha jól alakulnak a dolgaid… mi is ebben a helyzetben vagyunk jelenleg.”

A technikai igazgatót meglepte, hogy volt, aki már az első napon felrakta az ultralágy abroncsokat. “Nem voltak problémáink, de ilyen rövid idő alatt nagyon sok rutinmunkát kell elvégezni és sosem lehetsz teljesen biztos a dolgodban. Az viszont meglepett, hogy volt, aki már az első napon felrakta az ultralágy gumikat, ez egy olyan dolog, amit normál esetben nem látunk” – fogalmazott. “Összességében úgy látom, hogy minden jól halad a Williamsnél és harcban leszünk idén is” – összegzett Symonds.

Forrás: www.formula.hu – RSS