Wladár: Kós Hubertnek lendületet ad majd az amerikai környezet

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint Kós Hubertnek előnyére válhat, hogy a jövőben az Egyesült Államokban készül.

Fotó: musz.hu / archív

A sportvezető az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kedden elmondta: nagyszerű edzőnek tartja Bob Bowmant, a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps korábbi trénerét, akinek irányításával a jövőben készül majd a 19 esztendős, a római kontinensviadalon 200 méter vegyesen győztes magyar tehetség.

“Hubi egy kicsit megrekedt itt Magyarországon, ennek különböző okai vannak. Ez a váltás az ő döntése volt, amiben mi támogatjuk, aztán majd megnézzük egy év múlva, hogy hol tart”

– nyilatkozta. Hozzátette: Bowmannél az új versenyzők mindig tiszta lappal indulnak, mindegy, ki honnan jött és milyen eredményeket ért el korábban.

“Úgy van vele, hogy van egy év munka, ha elvégzitek, akkor maradtok, amennyiben viszont nem úgy szerepeltek, álltok hozzá ehhez a kérdéshez, akkor pedig mentek” – mondta. “Teljesen biztos vagyok benne, hogy Kós Hubi el fogja végezni a munkát, szerintem neki egy lökést, lendületet ad az Egyesült Államokban az egyetemi ösztöndíjas szisztéma, olyan versenyzőtársakkal, akik majd támogatják az ő fejlődését”.

Wladár Sándor a beszélgetés során kiemelte a szövetség szervezésében indított, immár egyéves Úszó Nemzet-programot, amelyet szeptemberben 16 ezer gyerekkel folytatnak. Hozzátette: 20 városban közel 230 intézménnyel, iskolával és óvodával dolgoznak össze, a logisztikát pedig több mint száz busszal oldják meg. A közeljövő tervei között az szerepel, hogy három év alatt fokozatosan érjék el a százezer főt a résztvevői létszámot illetően.

Az elnök kitért a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka karrierjének folytatására, amely kapcsán szerinte mindenképpen az érintett sportolónak kell meghoznia a döntéseket.

“Sajnos közelről láttam a római Európa-bajnokságon a négyszáz vegyesét, nem volt szép látvány. Én kívánok neki sok erőt ahhoz, hogy tudja folytatni, de ahhoz, hogy ez megvalósuljon, neki magának is át kell állni. Az úszás olyan, hogy teljes embert kíván, napi huszonnégy órában fejben ott kell lenni, nincs magánélet, nincs szerelem, nincs utazás, csak a monoton munka. Ha vissza tud ebbe állni, akkor ott lehet, ha nem, akkor sajnos azt kell mondjam, hogy a száz érmet nem fogja elérni” – nyilatkozta.

Hosszú egy hónappal ezelőtt a római kontinensbajnokságon a selejtezőben összesítésben a negyedik időt úszta ugyan, de mivel két honfitársa, Jakabos Zsuzsanna és Mihályvári-Farkas Viktória is megelőzte, így a szabályok értelmében nem folytathatta szereplését. A 33 éves Hosszú visszavonulását illetően korábban úgy fogalmazott, hogy világversenyeken mindenképpen szeretne száz éremig eljutni – jelenleg 97-nél jár, Rómában a 4×200 méteres női gyorsváltó tagjaként bronzzal gazdagította kollekcióját -, de az önmagában még nem jelenti automatikusan karrierjének a végét.

(MTI)