Wladár Sándor szerint a LEN félvállról veszi a háború következményeit

Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke szerint éppen azoknak a kérdéseknek az alapos tanulmányozása nem került a középpontba az Európai Úszószövetség (LEN) éves közgyűlésén és az azt megelőző büróülésen, amelyeket az ukrajnai háború következtében kialakult nemzetközi helyzet fenyegetése, valamint a tagszövetségek sokasodó és súlyosbodó gondjai jelentenek a sportág, illetve a nemzeti szövetségek számára.

A LEN vezérkara, a felső sor jobb szélén Wladár Sándor (Fotó: Birkás Szabolcs/MÚSZ)

Nem vonom kétségbe, hogy a LEN operatív működéséért felelős iroda szükségessé vált átalakítása, valamint az úgynevezett jó vezetés kritériumainak lefektetése mellékes kérdés lenne, de szerintem szükséges lett volna, ha a törökországi Antalyában megrendezett közgyűlésen a legfontosabb témák szintjére emelik az ukrajnai háború okozta nehézségek beható tanulmányozását, hogy aztán megoldásokra tehessenek javaslatokat” – szögezte le az SzPress Hírszolgálatnak adott kritikus hangú nyilatkozatában Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke, aki idén év elején került be a LEN vezérkarába. – Megtudtuk, hogy a leköszönt olasz Paolo Barellit az elnöki poszton követő portugál Antonio da Silva és tanácsadói milyen jövőképet alkottak meg az európai úszósport számára, nekünk, a nemzeti szövetségek élén álló sportvezetőknek viszont sokkal fontosabb lett volna, ha a napi gondjaink megoldásának lehetőségeiről esik szó, a tagországok nagy többségét érintő pénzügyi nehézségekről, amiket nap mint nap és egyre inkább érzünk a saját bőrünkön.”

Szántónak csak bólintania kellett volna

Már tavaly felröppent a híre annak, hogy Szántó Dávidot, a MÚSZ nemzetközi versenyrendezési és kommunikációs vezetőjét a FINA és a LEN is szívesen látná vezető tisztet betöltő munkatársainak sorában, és ezt csak megerősíthetik Wladár Sándornak az ezzel kapcsolatos szavai.

„Dávid áldozatos és elismerésre méltó munkát végez a szövetségünkben, tavaly a budapesti Európa-bajnokság, idén pedig a hazai rendezésű világbajnokság operatív igazgatójaként vizsgázott jelesre, és ezekre a teljesítményekre külföldön is felfigyeltek. Csak rajta múlott, hogy igent mond-e a felkérésekre. Amennyiben egy merőben új kihívásnak szeretett volna megfelelni, bizony főtt volna a fejünk a távozása és az utódlása miatt, de semmiképpen sem állunk az útjába. A lehető legőszintébben fogalmazva, most megkönnyebbülve számolhatok be arról, hogy Szántó Dávid, megköszönve a lehetőséget, nemet mondott az Európai Úszószövetségnek, pedig a szervezet ügyvezetője is lehetett volna. Tapasztalt munkatársunk marad velünk, mert a jövőben is a magyar úszósportot szeretné szolgálni. Dacára a jól hangzó ajánlatnak és a korábbinál sokkal nehezebb hazai helyzetnek.”

A MÚSZ elnöke végezetül arról is szót ejtett, hogy az elnöki tisztségétől megfosztott Paolo Barellivel bizalmas viszonyt ápoló honfitársa, Marco Birri, a korábbi operatív vezető elköszönt a LEN-től, míg az ügyvezetői tisztet betöltő, szintén olasz Gianni Minervinit „lefokozták” helyettesnek. Megüresedett tisztét a jövőben az a francia Patrice Coste tölti be, aki az UEFA kötelekében szerzett ismereteit szeretné hasznosítani egy számára új sportág szervezetében. Ehhez hasonló érdekesség, hogy a LEN média- és kommunikációs csapatának vezetésével nemrégiben az angol Nick Daviest bízták meg, akinek a munkáját marketing- és szponzorációs szakértők fogják segíteni. Davies a botrányoktól hangos 2017-es esztendőig a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF, ma WA) vezető tisztet betöltő kommunikációs munkatársa volt, aki ötévi szünet után tűnik fel egy másik sportág európai szervezetének hasonló feladattal megbízott szakembereként.

(SZPRESS HÍRSZOLGÁLAT)

Post Views: 23