Wolff: Nem szabad pánikba esnünk

F1

2015. szeptember 23. szerda, 13:48

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Daimler Media Site

Az osztrák F1-es csapatvezető bár úgy véli, hogy a Ferrari felől jövő fenyegetés valós, azt szeretné, ha a Mercedesnél mindenki megőrizné nyugalmát, és csak a feladatára koncentráljon.

Nem tudjuk, hogy Toto Wolff olvasta-e Lewis Hamilton legutóbbi nyilatkozatát, de tény, hogy rátapintott a lényegre. A kétszeres világbajnok ugyanis az Independentnek fejtette ki, hogy önbizalom terén nem áll valami fényesen, annyira váratlanul érte a szingapúri visszaesés, és aggódik, hogy a Mercedes munkatársai Japánra sem fogják megtalálni a szenvedés okát. Érzése nem alaptalan, Sebastian Vettel ugyanis azt mondta, a végsőkig fog harcolni a „lehetetlenért”, hiszen kevesebb, mint két futamgyőzelemnyi a ponthátránya.

Toto Wolff szerint a Ferrari Monzára megizmosított erőforrása lehet a titok nyitja. „Már Monzában is tapasztaltuk az új motornak köszönhetően, hogy milyen erősek, azóta pedig még többet fejlesztettek az autón. De nem szabad pánikba esnünk” – idézte a Mercedes sportigazgatóját a Motorsport.com. „Emlékezzünk csak Spára: nagyon nehéz hétvégéjük volt, és még a dobogóra sem tudtak felállni. A saját dolgainkra kell fókuszálnunk: remek csapat vagyunk, remek autóval és remek motorral.”

Noha Vettel egyre közelebb kerül a Hamilton-Rosberg pároshoz, Wolff reméli, hogy nem kell csapatutasítást alkalmazni pilótái között. „Az elejétől kezdve hagytuk őket küzdeni egymással. Tavaly nagyobb előnyünk volt, ami most nem így van, köszönhetően Lewis kiesésének – de természetesen nem az lesz a forgatókönyv, hogy Seb mindent versenyt megnyer, Lewis pedig minden versenyt felad majd. Igen, kicsit aggasztó a helyzet, de nem kell pánikba esni. Nagyon sok versenyt nyertünk már, és tudjuk, mit kellett tenni annak érdekében. Most, hogy egyszer elkaptak minket, ki kell találnunk, hogy miért történt. Hála Istennek Suzuka hamar következik a sorban, ha nem szól közbe az eső.”

Forrás: www.formula.hu – RSS