Wolffnak déja vuje volt pilótái koccanásakor

F1

2016. június 13. hétfő, 18:28

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

Lewis Hamilton és Nico Rosberg elveszítette az első helyet a Kanadai Nagydíj rajtja után – ráadásul össze is koccantak, melynek a Mercedes sportigazgatója nem igazán örült.

A Mercedes párosa nem rajtolt túl jól a Kanadai Nagydíjon, amiből a velük ellentében zseniálisan kilövő Sebastian Vettel profitált. Hamilton végül neki is koccant a külső íven haladó Rosbergnek, aki a bukótérbe kényszerült, és a középmezőnybe esett vissza. Nem történt még olyan régen a két fél barcelonai ütközése, ezért Toto Wolff, a brackley-iek sporigazgatója igencsak zavart volt, amikor jellemeznie kellett az eseményeket.

„Kemény manőver volt” – idézte az osztrákot a Motorsport.com. „Lewis alulkormányzottságra panaszkodott, de én is ezt mondanám! Az, hogy első-második helyről indultunk, és az első kanyarból másodikként és kilencedikként jöttünk ki, a csapat szempontjából nem túlzottan kellemes. Deja vum van, hiszen minden futam után erről kell beszélgetni…”

Wolff azt viszont elismerte, hogy a külső íven haladva Nico Rosbergnek már alapból nehéz helyzete volt. „Kérdés, hogy mennyire lehet ezt megoldani a külső ívről. Kanadában nehéz az első kanyar, amely mellett leaszfaltozott bukótér húzódik. Ha fal lett volna ott, nem fértél volna oda, de ha belső íven haladsz, te határozod meg az ívet.”

A sportigazgató arra is kitért, hogy a rajtnál történt incidens következtében különböző törmelékek jutottak oda nem illő helyekre Rosberg autóján, amely túlmelegedési problémákhoz vezetett. „Amennyi figyelmeztetést csak kaphatsz, Nico annyival szembesült. Amikor kifutott az egyes kanyarban, azt gondoltuk, hogy eltömődött a hűtője. Később aztán úgy tűnt, rendbe jön majd, aztán fellépett az üzemanyag-probléma.”

„Ez őrjítő egy pilóta számára – azt kérdezte, hogy a figyelmeztetés valós-e, de sosem léptünk túl a határon, ahol az erőforrás sérülést szenvedett volna, így meg tudtuk oldani” – mondta Wolff, majd kitért Rosberg verseny végi megpördülésére is, de csak megerősítette, amit a német pilóta mondott a futam után. „Nico nagyon határon autózott üzemanyag tekintetében – le kellett maradnia, majd visszajönnie, Verstappen pedig nagyszerűen védekezett. Túl későn fékezett, így elment alóla az autó.”

Forrás: www.formula.hu – RSS