WRC: Ogier nyitott az élen Spanyolországban

Rali

2015. október 23. péntek, 08:23

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI

A háromszoros világbajnok pilóta 2,1 másodperccel bizonyult a leggyorsabbnak a csütörtök esti első szakaszon a Hyundai által lefokozott Thierry Neuville előtt. Robert Kubica az ötödik lett.

Csütörtök este egy nagyjából 3,2 kilométeres utcai szakasszal vette kezdetét a rali-világbajnokság idei utolsó előtti fordulója Barcelonában. Az összetettbeli elsőségét már korábban bebiztosító Sebastien Ogier érte el a legjobb időt azon az etapon, amely során kötelezően egy „fánkot” is kellett rajzolni egy poszt körül, mindössze 2,1 másodperccel felülmúlva azt a Thierry Neuville-t, akit a Hyundai alakulata lefokozott a walesi szezonfináléra.

Ogier_SpanyolRali_DPPI

A harmadik helyet Andreas Mikkelsen szerezte meg, minimális különbséggel maga mögé utasítva Kris Meeke Citroënjét. Robert Kubica ismét bizonyította, hogy remekül megy aszfalton: a lengyel az ötödik pozícióban zárta a csütörtöki etapot.

Jari-Matti Latvala, aki akár ezen a hétvégén biztossá teheti világbajnoki ezüstérmét, a hetedik helyen kezdte a Spanyol Ralit. A top10-be pedig a WRC2-t vezető Nasser Al-Attiyah is belefért, akiről tegnap látott napvilágot a hír, miszerint november végén a túraautó-világbajnokság katari fordulóján is megméretteti magát.

Az állás a csütörtöki szakasz után:

1. Sebastien Ogier Volkswagen Motorsport Volkswagen 3m37.8s
2. Thierry Neuville Hyundai Motorsport Hyundai 2.1s
3. Andreas Mikkelsen Volkswagen Motorsport II Volkswagen 2.9s
4. Kris Meeke Citroen Total Abu Dhabi WRT Citroen 3.3s
5. Robert Kubica RK World Rally Team Ford 3.9s
6. Mads Ostberg Citroen Total Abu Dhabi WRT Citroen 4.7s
7. Jari-Matti Latvala Volkswagen Motorsport Volkswagen 5.2s
8. Hayden Paddon Hyundai Motorsport N Hyundai 5.4s
9. Dani Sordo Hyundai Motorsport Hyundai 6.4s
10. Nasser Al-Attiyah   Skoda 6.5s

Forrás: www.formula.hu – RSS