WTCC: Hazai pole, hárman hibáztak a Q3-ban

WTCC

2016. június 25. szombat, 16:18

A gyári Citroenek és Hondák küzdtek a pole-pozícióért a portugál időmérőn: Michelisz, Lopez és Huff is hibázott, így Tiago Monteiro szerezte meg a Honda rajtelesőségét.

A szezon hetedik, utolsó európai állomásának a Portugália északi részén fekvő Vila Real utcai pályája ad otthont: a három szabadedzés kedvező képet festett a Honda erejéről, amely kettőször végzett az élen, szombat délelőtt pedig a top 3-at is kisajátította – a márka legjobb versenyzőjének Michelisz Norbert bizonyult, aki mindegyik tréning során első vagy második helyen végzett. Ezt tükrözte a kvalifikáció első felvonása is, amely szintén megfelelt egy szabadedzésnek, legalábbis hossza alapján, a szokásos 20 perc helyett ugyanis Vila Realban fél órára hosszabbították.

A Q1 felénél még Michelisz Norbert vezetett 1:57.3-as idejével, majd Yvan Muller ugrott az élre, aki elsőként fért be az 1:56-os zónába. Végül csapattársával, Lopezzel 1-2-es sorrendben zárták az első felvonást, míg legjobb hondásként Rob Huff jött fel a harmadik helyre, Michelisz és Monteiro elé.

Az élmenők a Q1 második felének zömét a bokszban ülték végig, míg a mezőny hátralevő része a továbbjutásért küzdött: ez sikerült a hatodik helyezett Chiltonnak, Bennaninak, Thompsonnak, Coronelnek és mindkét Volvónak, a Ladák közül azonban csak Nicky Catsburg került a második etapba a 12. helyen. Különösen gyengén szerepelt a 17. helyen végző Gabriele Tarquini. Az időmérőn mindkét zengős autó részt vett, Ficza Ferenc a 15. rajteredményt szerezte meg, míg a 18. Nagy Dániel újabb tesztköröket gyűjtött a második edzést kihagyó Honda Civickel.

A viszonylag eseménytelen Q1 után a Q2 egy váratlan történéssel kezdődött, Jose Maria Lopez nagy lendülettel megpattant a szalagkorláton, csapata az utolsó percekig szerelte az autó felfüggesztését. Az 1:56.4-es körével vezető Huffnál Lopez jobbnak bizonyult utolsó előtti gyorskörében, de elrontotta a sikánt – egyetlen próbálkozása maradt a Q3-ba jutásra. Az argentin pilóta a harmadik helyre ért be, Huff és Muller mögé, valamint Michelisz és Monteiro elé – a két gyári Citroen és Honda jutott be a Q3-ba.

Thed Björk így a bokszból nézhette végig, hogy mégsem jut be a Superpole-ba, a Volvo versenyzője hatodik helyről kezdheti meg a vasárnapi főversenyt Bennani, Chilton és Catsburg elől. Tom Coronel 10. eredménye egyben a nyitófutam pole-pozícióját is jelenti, a mezőnybe visszatérő volvós Robert Dahlgren 11.-ként végzett.

Tiago Monteiro hajtott először pályára a Superpole-ban, ahol egyenként teljesít gyorskört a legjobb öt helyezett. A portugál 1:56.6-os próbákozással kezdett, a soron következő Michelisz Norbert pedig egészen közel volt hozzá az első szektorban, de végül 1,7 szekundummal elmaradt tőle, miután ő is eltalálta a szalagkorlátot.

A harmadikként próbálkozó Jose Maria Lopez hasonló első szektort ment, mint a két hondás – a középső szektorban ezt óriási 439 ezredmásodperc fölényé alakította. A pálya legvégén azonban mégis hibázott, az utolsó szektorban kénytelen volt a bukótérbe kormányozni autóját, így végül mért időt sem ért el, ami garantáltan csak ötödik helyet jelentett számára, Monteiro továbbra is vezetett.

A portugált Yvan Muller úgyszintén nem tudta megelőzni, így Rob Huff maradt az egyetlen, aki megfoszthatta a pole-pozíciótól csapattársát. De Huff is rontott, harmadikként a Q3-ból, egy kanyart elmért, így még célba érése előtt biztossá vált, hogy Tiago Monteiro indulhat a pole-pozícióból. Muller, Michelisz, Huff és Lopez alkotja a további rajtsorrendet a vasárnapi főversenyen.

Forrás: www.formula.hu – RSS