WTCC: Loebbel együtt távozik a Citroen

WTCC

2015. november 19. csütörtök, 12:28

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

Az elmúlt két év legdominánsabb WTCC-alakulata mindössze három szezon után, 2016 végén elhagyja a sportágat, a WRC és a Formula-E kedvéért – a döntés Sebastian Loeb jövőjére is komoly hatással van.

Időről időre felmerültek hírek arról, hogy a PSA konszern 2017-től be fogja szüntetni a Citroen WRC-, vagy WTCC-programját – nyáron azt nyilatkozták a franciák, hogy nem a sikeresség lesz az első számú szempont, hanem a küzdelem mértéke az adott bajnokságban, de most végre kiderült, melyik széria lesz kénytelen nélkülözni a mindkét helyen sikert sikerre halmozó gyártót. A Motorsport.com értesülése szerint a Túraautó-világbajnokság lett az áldozat, ráadásul már a 2016-os szezonban is meghúzott nadrágszíjjal fog rajthoz állni az elmúlt két szezon mindent vivő gárdája.

A Citroen csak két gyári autót fog indítani a következő szezonban, melyeket a kétszeres világbajnok José Maria Lopez, és a négyszeres vb-győztes Yvan Muller foglalhat majd el, véget vetve a találgatásoknak, melyek a francia pilótát már Volvo-színekben látták 2016-tól. Mindez azt is jelenti, hogy Sebastian Loeb és Ma Csing-Hua számára nincs hely a csapatnál – a Sebastian Loeb Racing egyik Citroenjét jelenleg Mehdi Bennani vezeti, Ma pedig gyári keretek között fut, szintén az SLR színeiben. Loeb korábban azt nyilatkozta, hogy a Citroen kivonulása ellenére is folytathatja saját csapata színeiben, de úgy tűnik, hogy kínai csapattársa tarthatja meg a pozícióját a csapatnál.

A kilencszeres ralivilágbajnok 2016-ban indul el első Dakarján, de további megmérettetéseken is rész fog venni a Peugeot Sport színeiben – a francia tehát marad házon, azaz a PSA berkein belül, de saját és a Citroen döntése azt is jelenti, hogy Loeb két év után befejezi hat győzelemmel tarkított WTCC-kalandját.

A Citroen 2017-től újra kívánja építeni gyári WRC-programját, ahol éppen Sebastian Loeb révén 2004 és 2012 között megállíthatatlanok voltak. „Soha nem rejtettük véka alá érdeklődésünket a 2017-es WRC szabályok iránt, és az egész csapat izgatott az új kihívás miatt” – nyilatkozta Yves Matton, a Citroen Sport vezetője. „Örülünk neki, hogy szabadságunk van az autó megépítésében, ahogyan annak is, hogy a Citroen C-Elysée WTCC-ben használt motorjának fejlesztéseit is felhasználhatjuk majd.”

„Mivel hatékonyan szeretnénk felhasználni forrásainkat, úgy döntöttünk, hogy minden erőfeszítésünket az új WRC megépítésére fordítjuk majd. Ez az oka annak, hogy a Citroen 2017-ben nem fog részt venni gyári csapattal a rali-világbajnokságon” – tette hozzá Matton. A vb-csapat 2015-ös pilótáinak, Kris Meeke-nek és Mats Østbergnek is új munkaadó után kell néznie jövőre, amellett, hogy a Citroen a WRC2-ben, és a JWRC-ben is folytatja programját.”

Forrás: www.formula.hu – RSS