YOUTH Leader Program itthon is!

Kedves Érdeklődők!

Hazánkban is elindult a Youth Leader Program, melynek keretében a fiatalok is képviselhetik hangjukat, speciális sportolók és kortárs segítők/egyesített partnerek dolgoznak közösen az őket érintő témában.

A nemzetközi Youth Leader Program keretében vehetett részt hazai delegációnk januárban Svédországban egy ifjúsági találkozón, amely nagyon inspiráló volt párosunk és mentoruk számára is. Szeretnénk
Veletek is osztozni a lehetőségben, ugyanis a rendkívüli helyzetre való tekintettel egy online sorozat indul, mely során előadások, kerekasztal-beszélgetések, képzések lesznek az európiai fiatalok számára, létszámkorlát nélkül.
Az első online találkozó időpontja szeptember 30. (szerda) 17:00-18:00, melyhez csupán internetelérhetőség, és előzetes regisztráció szükséges. A kerekasztal beszélgetés során lehetőségünk lesz ezúttal a sport- és integráció témával foglalkozni, megismerkedni más európiai fiatalokkal, megismerni más országok jó gyakorlatait, nemzetközi kapcsolatokat építeni és nem utolsó sorban az angol nyelvet gyakorolni!

Mi ott leszünk, Ti se hagyjátok ki a lehetőséget!
Szeretettel: Anna, Dóri, Nóri és a hazai szervezők

Regisztrálni az alábbi linken tudtok: https://bit.ly/3heMbJG

Forrás: http://specialolympics.hu – RSS