Zalánki Gergő a sérülésről: Lassan haladtam, de napról napra látszódott a fejlődés

Zalanki Gergo01

Az Eger fiatal balkezese a Szeged ellen két góllal tért vissza vállsérüléséből. Universiade-győztesünk még mindig nem tökéletes, de reméli, hamarosan már visszanyeri régi formáját.

Zalanki Gergo01

Kezdi visszanyerni a formáját Zalánki (Fotó: vizipolo.hu/archív)

November végén egy felnőtt válogatott edzésen sérült meg Zalánki válla, amit aztán műteni kellett. A beavatkozás után három hónapos kihagyásról szóltak az első hírek, ám már a hétvégén játszott a férfi Ob I-ben. “A gyógyulás első része a pihentetésről szólt. Négy hétig vállrögzítőben voltam és semmit sem tudtam csinálni, ez eléggé unalmas időszak volt. Miután levették a kötést elkezdhettem edzeni, leginkább gyógytornázni.” – kezdte a nyáron Universiade-győztes játékosunk, majd így folytatta – “Lassan haladtam, de napról napra látszódott a fejlődés. Még mindig nem teljesen tökéletes a vállam, sokat kell erősíteni, nagyon legyengült. Örültem, hogy tudtam játszani és még gólt is sikerült szereznem a Szeged ellen.  Ezt a célt tűztem ki, amikor elkezdtem újra edzeni és sikerült. Ez külön nagy boldogság most nekem. Másrészt viszont a vállam még nem tökéletes, ezért ő annyira nem örült neki, kicsit fájt utána. Norbival (Dabrowski Norbert az Eger vezetőedzője – a szerk.) úgy döntöttünk, hogy nem fogok most játszani (szerdán a Bajnokok Ligájában a Spandau-t fogadja az Eger – a szerk.), de egy hét múlva a visszavágon már igen, ha minden úgy alakul.” – fejezte be a játékos oldalunknak.

A pólóst nem kímélik a sérülések, hiszen a már említett két sérülésén kívül egyszer egy orrtörtést is szenvedett. A szerdai BL találkozót tehát kihagyja a játékos, a hétvégén pedig ismét Ob I-es bajnoki az Eger a Kaposvárt fogadja.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS