Zapata a szezon végén elhagyja a Milant?

A jelek szerint Cristian Zapatával nem fog szerződést hosszabbítani a Milan.

Zapata az elmúlt években többnyire kiegészítő ember szerepét töltötte be a Milanban és ebben a szezonban eddig 20 tétmeccsen lépett pályára, ebből 13 alkalommal a Serie A-ban. A 32 éves védő szerződése az idény végén lejár és eddig nincsenek arra utaló konkrét jelek, hogy a következő szezont is a Milan játékosaként fogja megkezdeni.

Leonardo januárban találkozott Zapata ügynökével, Ivan Cordobával a Casa Milanban. A felek a hosszabbításról egyeztettek és a játékos igénye 2 éves szerződés volt a jelenlegi fizetésével. A téli átigazolási időszakban érdeklődött Zapata iránt a Fenerbahce, azonban a Milan elutasította a megkeresést Mattia Caldara sérülése miatt.

A MilanNews szerint a klub 1 éves szerződést kínált a kolumbiai védőnek a játékos 2 éves igényével szemben. Ezt követően a Milan megváltoztatta döntését és azóta nem történtek fejlemények az ügyben. Két forduló van hátra a szezonból és Zapata szerződése június 30-ig szól, azonban eddig nincsenek arra utaló jelek, hogy a védő marad a Milanban.

A hírek szerint Zapata az utóbbi időben számos együttestől kapott megkeresést, többek között az Evertontól, a Galatasaraytól, a Flamengótól és a Fenerbahcétől.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS